8855. lajstromszámú szabadalom • Hallcső

hatjuk, melyet az E kampóval láthatunk el (3. ábra) mellyel a csövet a kabát gallér­jára vagy gombra függesztjük. Az adott körülményekhez képest meg­hosszabbított, kúpos tölcsért is alkalmazha­tunk a szájrész helyett (4. ábra). A készüléket természetesen külömböző­képpen alakíthatjuk, a faszekrény és a be­szélési nyílás nagyságát tetszőlegesen na­gyobbíthatjuk, és a szekrényt magát bármily tetszőleges halló csőnek közepén is alkal­mazhatjuk, ha pl. a beszélési kúpot a G hangtölcsérrel (5. ábra) helyettesítjük; jobb eredmények elérése czéljából azonban a membránt és a B és B C légüröket előnyö­sen a fönt adott méreteket megközelítő alak­ban készítjük. A membrán a készülék tengelyéhez képest kissé rézsútos lehet, szóval ezen részletek a szerint módosíthatók, a mint azt az illető fül megkívánja, úgy hogy legelőnyösebben lesz a halló csöveket az orvos által ajánl­tatni minden egyes beteg számára. Ha a készüléket igénybe akarjuk venni a D kaucsukcsövet toldat nélkül közvetlenül fülünkbe illesztjük, hogy így a külső leve­gővel való minden közlekedést megakadá­lyozzunk. A beszélő már most ajkaival annyira közeledik az f szájrészhez, hogy ezt majdnem érinti; az A membránnál közölt hangrezgések a csőben és a B és C légiirök­ben foglalt levegő által továbbíttatnak és a teljes jó hallást lehetővé teszik, sőt a súgott hangok is igen érthetően vitetnek át, annyira, hogy a túlságosan hangos beszédet még ke­rülni is kell. Ezen készülék tehát halló csőként műkö­dik és egyidejűleg a dobhártyát mintegy massirozza, mivel a rezgések a rendesnél gyorsabbak, de annál kisebbek és fülkalapács szárában (a dobhártya mögött) nem con­centráltatnak. Kísérletek különben azt mutatták, hogy siket egyének a készülék igénybe vétele után jobb halló képességgel bírnak. A beteg ezen készülékkel különben maga is massi­rozhatja dobhártyáját, ha ugyanis az f száj­részbe beszél és a D csőnek végét a fülébe dugja. A készüléknek a mondottakon kívül még azon előnye is van, hogy a beszélő lélegzetének a hallgató fülére való közvet­len hatása, a mi nemcsak kellemetlen, ha­nem egészségtelen is, itt teljesen ki van zárva. Hogy a kaucsuk csövet a beteg fülébe könnyen dughassa, annak végét kúpalakúan készítjük és oly ponton vágjuk el, hogy külső átmérője a fül külső hangcsatornájá­nak megfeleljen. A készüléknek legfontosabb előnyei a kö­vetkezők : 1. Igen kis térfogattal bír, 2. Lehetővé teszi, még a leggyengébb hangnak közlését is, 3. A beteg dobhártyáját isolálja, 4. A süketség csökkentésére egyidejűleg therapeuticus szer gyanánt is szolgál, mivel a dobhártyát massirozza és a fül csontocs­kákat működésbe hozza. SZABADALMI IGÉNY. Halló cső, jellemezve egy f szájnyílás által, mely két egy A membránt befoglaló hengeres a és b szekrényfél egyikében van alkalmazva, míg a másik szekrény fél vastag kaucsukból vagy efféléből ké­szült D csövet hord, mely a hallgatónak füléig ér, vagy mely két füllel való hallgatás czéljából villaszerűén szétága­zik, a hol is még egy G hangtölcsér is illeszthető a készülékre. (1 rajzlap melléklettel.) i'allas részvény társaság nyomdája Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents