8850. lajstromszámú szabadalom • Újítások elektromos gyűjtő batteriákon

- 3 — a legközelebbi fölső czella a csatornájában tartalmazott higanyba merülnek. Hogy meggátoljuk az elektrolytnek az xs vezetékekkel való érintkezését, a czella oldalfala és a cl c2 és d válaszfalak között lágy gummilemezt rendezünk el, mely be­födi a vezetékeket és meggátolja az elek­trolytnek a h nyílásokba való befolyását. Miután a czellák csoportokká vannak összekötve és elektrolyttel megtöltve, az egyes czellákat a fölöttük és alattuk lévő czellával összekötő k és k1 nyílások az elektrolyt szintje és a legközelebbi fölső czellának feneke közötti szabad térben összegyűlendő gázoknak czellából czellába való áramlását megengedik, míg azok végül a legfölsőbb czella M födőjében alkalmazott n1 szelelő nyílásokon kinyomulnak. Természetes, hogy az egyes czellákban elrendezett rekeszek és nyílások számát tetszőlegesen csökkenthetjük. Ily módosítást tüntet föl a 6. ábra, mely­nél csak egyetlen egy d1 rekesz van elren­dezve egy A1 nyílással, mely rekesz a czellá­nak egyik oldalán vagy egyik sarkában áll és úgy a vezetéknek átbocsátására, mint az elektrolytnek túlfolyasztására alkalmaztatik; megjegyezzük azonban, hogy több nyílásnak elrendezése előnyösebb. A jelen találmány szerint alkotott czellák­ból könnyen állíthatunk össze tetszőleges erősségű vagy kapaczitású áram szolgál­tatására alkalmas battériákat, a nélkül, hogy az nagyobb alapfölületet foglalna el, mint csak maga egy czella is. Miután az ólomból, zinkből vagy egyéb anyagból készült elektródáknak minden része állandóan be van merítve az elektro­lytbe azokat a battéria gyarapított hatása következtében sokkal tökéletesebben és gaz­daságosabban használhatjuk ki, mint az eddig lehetséges volt. Magától értetődik, hogy az egyes czellák nak imént bemutatott szerkezete a jelen találmány lényegének érintése nélkül sok­féleképen módosítható pl. úgy, hogy azokat hengeres vagy egyéb alakban készítjük; így a rekeszeket nem a czellákon belül, hanem azok külsején rendezhetjük el. vagy a vezetékeket a higany mellőzésével az alsó elektródákkal közvetlenül köthetjük össze vagy két elektróda helyett minden czellában tetszőleges számút rendezhetünk el stb. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítások gyűjtő battériákon, jellemezve szigetelő anyagból készült, alkalmas alakú A gyűjtő czellák által, melyek az elektro­lytnek és x x1 elektródáknak befogadá­sára szolgálnak és a melyek a bizonyos szintet meghaladó elektrolytnek túl­folyasztására, valamint az összekötő x! vezetékek és a fejlődő gázok átbocsá­tására alkalmas k k1 h i nyílásokkal vagy rekeszekkel vannak ellátva. 2. Tetszőleges számú 1. alatt jellemzett A gyüjtőczellának battériává való össze­állítása jellemezve azáltal, hogy azokat egymásfölé helyezve az elektrolytet fölül töltjük be, mely az 1. alatt említett rekeszeken vagy nyílásokon át az alsó czellákba folyik és azokat a kellő magas­ságig megtölti. 3. Az 1. alatt jellemzett czellának egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve nz elektro lyt túlfolyasztására, a vezetékek átbocsá­tására és a fejlesztett gázok átáramol­tatására alkalmas h i k k1 rekeszeknek képezésére szolgáló c c1 c2 c3 d f válasz­falak által, melyeknek fölső széle mé­lyebben fekszik az A czella oldalfalainak fölső szélénél, úgy hogy az elektrolyt­nek túlfolyását lehetővé teszik, jellemezve továbbá egy a czellák alsó x elektródái­val és x3 vezetékekkel kontaktust képező higanynak befogadására szolgáló a csa­torna, a czellák egymásbaillesztésnél ve­zetékül szolgáló czellafenék alján alkal­mazott / toldatok és az elektródák függő helyzetének megtartására a czellák bel­sejében elrendezett b nyugaszok által. 4. A 2. alatt jellemzett gyüjtőbafetériánál a legfölsőbb czellának egy tölcsérszerű M födővel való fölszerelése, mely az elek­trolytnek betöltésére alkalmas n nyílás­sal és a battériában fejlesztett gázokn: k

Next

/
Thumbnails
Contents