8819. lajstromszámú szabadalom • Magnéziumlámpa

- 2 dezés által küszöböljük ki. A magnesium­szalag épen égésben lévő része alatt megfelelő távolságban czélszerűen csésze-alakú aka­dályt rendezünk el, melyhez a magnesium­szalag lefelé mozgása közben odaütközik, a mi a már elégetett szálnak rögtöni eltűré­sét vonja maga után, még pedig oly ponton, mely a szalag épen égő része alatt fekszik. Ezen elrendezés által tehát el van érve az. hogy a szalagnak épen égő része csak oly hosszúságú magnesiaszálat fog hordani, melynek súlya nem elegendő, hogy magne­sium épen égő részének elszakadását vonja maga után; az égő rész tehát mindig állandó hosszú lesz, és így a lámpa mindig szabályos fényt fog szolgáltatni. Ezen körülmény a jelen találmány tárgyát képező magnesiumlámpának egyik legjellem­zőbb sajátságát képezi. Ezen lámpának egy másik, ugyancsak fontos részét képezi a magnesiumszalag továbbítását előidéző mozgató-szerkezet vagy óramű, melynek rendeltetése, hogy még hosszabb időtartamokon át is a lámpának teljesen szabályszerű működését biztosítsa, a nélkül, hogy magát a lámpát ezért külön gondozni kellene és a nélkül, hogy a rúgónak újbóli fölhúzása szükségessé válnék. Ezen czélból a jelen találmány értelmében nem egy, hanem több, pl. három rúgóházat ren­dezünk el, melyek egymással akként vannak összekötve, hogy egyidejűleg húzhatók föl és így egyidejűleg járnak is le. Ezáltal ugyanoly mozgató erőt nyerhetünk, mint a milyent egy egyetlen rúgóház szolgál­tatna, de azon különbséggel, hogy ezen motorikus erő bizonyos, a rúgóliázak számá­val arányos időn át működhetik, azaz a világításnak tartama újólagos fölhúzás nélkül három rúgó-háznak alkalmazásánál, három­szor akkora lesz, mint csak egy olyannak elrendezésénél. Megjegyzendő, hogy ezen eredmény koránt­sem érhető el egy egyetlen, az imént emlí­tett rúgóházak mindegyikének háromszoros hatásával bíró rúgóház segélyével. Ezen gyarapított hatást ugyanis nem lehetne az aczélrúgó hosszának egyszerű meghárom­szorosítása által elérni, mivel ezen lámpá­nak adott vastagságnál, bizonyos határ­értéket meghaladnia nem szabad, a mi pedig bizonnyal bekövetkeznék, mivel túl­ságos hosszú rúgó túlságos átmérőjű rúgó­háznak alkalmazását tenné szükségessé. Hogy tehát egy egyetlen rúgóházzal igen nagy erőt fejtessünk ki, szükségképpen oly rúgót kell használni, mely nem túlságos hosszú, de igen erős, azaz olyant, mely már csekély lecsavarodásánál is tetemes meny­nyiségű energiát képes szolgáltatni. Az efféle rúgók alkalmazása azonban gyakorlati szem­pontokból kerülendő, mivel azok a rúgóház és az utóbbi által mozgatandó rész közé igen komplikált szerkezetű lassító áttevés bekapcsolását teszik szükségessé, miáltal sok­erő megy veszendőbe. A jelen találmány értelmében foganato­sított három, egyidejűleg fölhúzandó és le­járó rúgóháznak kombinálása által azon föladatot, mely abból áll. hogy a magnesium­szalag egyik lehúzó, vagy továbbító-henge­rének igen hosszú időtartamon át megfelelő, szabályos mozgást biztosítsunk, az egyedüli gyakorlati módon oldhatjuk meg. Teljesen szabályos fénynek elérése czél­jából továbbá föltétlenül szükséges, hogy a magnesiumszalagot oly sebességgel moz­gassuk tovább, mely az elégés mérvének teljesen megfelel. Ezen czélt a jelen talál­mány értelmében alkalmas horgony-meg­akasztó segélyével érjük el, mely lehetővé teszi a magnesiumszalag továbbításának sebességét tetszés szerint és tökéletes pon­tossággal szabályozni. A jelen találmány tárgyát képező lámpá­nak egyik foganatosítási alakja a mellékelt rajzban van bemutatva. Az 1. ábra a lámpa általános elrendezését bemutató függélyes metszet. A 2. ábra a magnesium vezetésére szol­gáló csőnek valamint az annak alsó részén elrendezett süveg-alakú lángzónak függélyes és vízszintes metszete. A 3. ábra a magnesiumszalag továbbítá­sára szolgáló szerkezetnek függélyes met­szete. A 4. ábra ugyanannak vízszintes metszete. A mint az 1. ábrából kitűnik az A szek-

Next

/
Thumbnails
Contents