8808. lajstromszámú szabadalom • Hengertolattyús vezénymű, Tandem-Compound rendszerű gyorsanjáró fekvő gőzgépekhez függőleges hengertolattyúkkal

lattyú belsején át is közlekednek egymással. A friss gőz ezen gőztérből a vezénymű állása szerint, majd a fölső </, majd az alsó e csatornába ömlik, melyek a vízszintes metszetben ugyanazon betűkkel jelzett gőz­csatornába torkolnak. Ugyancsak említett csatornák váltakozva az /' kiömlési csator­nával hozatnak összeköttetésbe, melyből a már egyszer expandált gőz az ugyancsak /-el jelölt csövön keresztül az itt nem raj­zolt receiverbe, illetve az alacsony nyomású hengerbe ömlik. Az expansiós körhagyó el­forgatására szolgáló szabályzó a vízszintes metszetben (3. ábra) ábrázoltatott; ezen sza­bályzó két, vagy négy lengő súllyal van ellátva, melyek a karjaik között elhelyezett, húzásra igénybe vett g rúgók által egyen­súlyoztalak ; ezen rugóknak szabad vége a h szögemeltyűk egyik végéhez van akasztva, úgy hogy ezen szögemeltyűk elforgatása által a rúgók feszültsége, és így a gép for­dulatszáma változtatható. A h szögemeltyűk szabad karjaikkal az i korongnak támasz­kodnak, melyet a rúgók húzása folytán állandóan kifelé nyomnak; ezen nyomás a k gyűrű és m emeltyű által az l csavar­orsóra vitetik át, melyet a rajta lévő kézi­kerékkel forgatni lehet és így a szabályozó rugóinak feszültsége, valamint a gép for­dulatszáma menetközben is változtatható. Megjegyezzük, hogy az i korong a kormánymű w tengelyének forgásában részt vesz, ellen­ben a /.: gyűrű mindig nyugvásban van és az i koronggal érintkező fölületén súroltatik. Az alacsony nyomású henger vezénymű­vét (2. ábra) két egyszerű, függőleges, a henger alatt elhelyezett, hengeres r' tolattyú képezi, melyek mindegyike a dugattyú egyik oldala számára végzi a gőzelosztást, illetve a be- és kieresztést. Ezen r tolattyúk mind­egyike, egy a meghosszabbított w konnány­műtengelyen lévő kézzel beállítható kör­hagyó és emeltyű áttétel által mozgattatik. A magas nyomású hengerből, illetve recei­verből jövő gőz az o gőztérbe, illetve a recei­verbe és innen a tolattyú állása szerint, azon keresztül a gőzhengerbe ömlik; a tolattyú megfelelő állásánál a gőz viszont a hen­gerből, a tolattyún keresztül, a p gőztérbe és innen a szabadba, vagy sűrítőbe ömlik. Úgy a magas nyomású henger s expan­siós tolattyúja, valamint az alacsony nyo­mású henger r' tolattyúi úgy vannak szer­kesztve, hogy a nyitás egyszerre két éllel illetve két egész körkerülettel, tehát ép oly előnyösen történik, mintegy kétüléses sze­lepnél. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hengertolattyús vezénymű Tandem-Com-I)ound rendszerű, gyorsanjáró, fekvő gőz­gépekhez, jellemezve függőleges r .s, illetve az alacsony nyomású hengernél )•' hengeres tolattyúk által, melyek egy a gép, illetve a gőzhengerek tengelyével párhúzamosan haladó u- kormánymű-ten­gelyről körhagyók és emeltyűk által hozatnak működésbe (1. és 3. ábra). 2. A rúgós szerkezetű, úgynevezett lapos szabályozónál a gép fordulatszámának menetközben való megváltoztathatására szolgáló berendezés, jellemezve azáltal, hogy a súlyokat ellensúlyozó g rúgók szabad végei a h szögemeltyűk egyik végéhez vannak akasztva, míg ezeknek másik végei egy a w tengellyel együtt forgó i korongra nyomást gyakorolnak, mely nyomás /• gyűrű és m emeltyű köz­vetítésével l csavarorsóra vitetik át és innen szabályozható (3. ábra). (2 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉ8ZVÉNYTÁR8A8ÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents