8784. lajstromszámú szabadalom • Látható jelzést adó többszörös átkapcsoló telefon-központok számára

két lámpa világít, azaz jelzi, hogy mindkét előfizető ismét fölakasztotta áramfogadóját. Ha egy még el nem foglalt vonalnak kilin­csébe illesztünk be egy dugaszt, úgy az ezen dugasznak megfelelő v1 lámpa fog égni, és pedig mindaddig, míg ezen vonal­nak előfizetője áramfogadóját a kampóról le nem emeli, mert a kezdet jelzést adónak áramvezetékében a relais kontaktus ezen perczben meg vau szakítva és mivel ilyen körülmények között a telepnek teljes árama az összeköttetés végét jelző közegbe megy. Ha másrészt oly vonalat dugaszolunk, melynek távbeszélője használtatik, vagyis melynek hallgatókészüléke le van akasztva, úgy a telepnek teljes árama nem mehet a véget jelző lámpába, mivel egy vagy több ágvezetéknek jeladói már mellékzárlatba hozattak ezen vonalnak helyi áramával. A végjelzést adó közeg tehát nem fog működni. A véget jelző lámpának égése vagy nem égése tehát a vonal szabad vagy elfoglalt voltának ismerhető jeléül szolgál. A vonal szabad, ha a lámpa ég és el van foglalva, ha a lámpa ki nem gyúlad. A 1. ábra példaképpen és sematikusan mutatja az összberendezést. A és B két előfizető állomását ábrázolják, melyek mind­egyike sodrony által egy-egy kilinccsel van összekötve és a hol mindegyik sodrony egy, a jeladót befolyásoló relaishez van kap­csolva. Az előfizető készülékéhez tartozik a c hallgatókészülék a cl mikrophon, a c2 éb­resztő és az önműködő c3 kapcsolókar, melyre a hallgató készüléket ráakaszthatjuk. A c3 kapcsolókar a vonalvezetéknek a ca ébresztő vagy a c1 mikrophonnak indukczió­tekercse és a c hallgatókészülék által való váltakozó zárására szolgál. Az A állomásnak készüléke két í és á sodrony által a két d és dl kilinccsel van összekötve, melyek a C közvetítőhivatal többszörös átkapcsolójának különböző e és e1 szakaszaihoz vannak kapcsolva. Az 1 és 2 sodronyok közvetlenül vannak mindegyik kilincsnek f és f1 rúgóihoz ve­zetve. Az 1 sodrony a közvetítőhivatalban a g fojtótekercsnek egyik szorítójáhaz csatlako­zik, míg ennek másik szorítója azon h te­lepnek egyik sarkával van összekötve, mely­nek sarka az i relais mentén az előfizető vezetékének másik 2 sodronyával áll kap­csolatban. A h telep és az i relais akként szabályoz­tatnak, hogy a mikor a vonalvezeték az igen nagy ellentállású c2 ébresztőn át zá­ratik, a h telepnek árama az i relaisnek befolyásolására gyönge, míg ellenben, ha a vonalvezeték az előfizető mikrophonján át záratik, a li telepnek árama elég erős az i relaisnak befolyásolására. Az i relaisnek k és k1 áramzáró részei az l telep helyi 3 4 áramvezetékének 3 sodronyába vannak bekapcsolva. Ezen telep valamennyi előfizetőkészűlék és a közve­títő hivatalnak összes helyi áramvezetékei számára közös, csakhogy mindegyik egy-egy résztvevőnek megfelelő helyi áramvezeték a mindegyik relais horgonya és az l telep között fekvő m ellenállási tekercs követ­keztében, egymástól függetlenné van téve. Az m tekercsnek ellentállása úgy sza­bandó meg, hogy az a telep által szállít­ható áramerősséget a két 3 4 helyi áram­vezetékek mindegyike számára megfelelően korlátozza. A 3 sodrony azonkívül kapcso­latban áll azon jelzőlámpával, mely az át­kapcsolónak illető kilincséhez tartozik. Mind­egyik kilincs az f2 gyűrűvel van ellátva és ugyanazon vonal lyukainak összes f2 gyű­rűi egymással az 5 sodrony által vannak összekötve, mely az m ellentállási tekercs­nek egyik szorítójához csatlakozik, míg en­nek másik szorítója az l teleppel van össze­kötve. Az előfizetők összeköttetésére szol­gáló mindegyik rendszerhez két o és o1 dugasz tartozik. Mindegyik dugasz a kilin­csek f és f1 rúgóival való áramzárás léte­sítése czéljából két p és p1 résszel bír, míg annak harmadik p2 része arra van hi­vatva, hogy a kilincsnek f2 gyűrűjét érintse. A két o és o1 dugasznak p csúcsai a 6 sodrony és a p1 gyűrűk a 7 sodrony által vannak egymással összekötve. A q kondenzátor a 7 és a q1 sűrítő a 6 sodronyba van beigtatva.

Next

/
Thumbnails
Contents