8778. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés üvegtáblák és táblaüvegekhez való hengerek és csövek gyártására

— 2 — pedig annak belsejében mozgó vasgépezet alkatrészeit a kemencze izzó hősége igen hamar tönkretette. Azonkívül nem is volt lehetséges az üveganyagba hatoló dugattyú bevezetésére szolgáló nyílást oly mértékben tömíteni, hogy e nyílásnak kisajtolódó és megmerevedő üveganyag által való eldugu­lását el lehetett volna hárítani. Elkeriilhetlen továbbá, hogy a dugattyú­nak gyakori behatolása és a lefoszló iiveg­anyag visszafolyása alkalmával léghólyagok ne támadnának, melyek kitűnő minőségű ablaküvegnek készítését lehetetlenné teszik. Végül az elkészített üvegtárgynak a dugaty­tyúból való elválasztása illet, arról való le­vétele is jelentékeny nehézségeket okozott, sőt gyakran alig volt eszközölhető. A jelen eljárás tárgyát az üvegnek ed­digelé ismeretlen módon való fonása vagy húzása képezi, mely a lehető legegyszerűbb módon lehetővé teszi azt, hogy segélyével táblákat, hengereket, csöveket stb. lehet készíteni, mi mellett az előzőkben elősorolt hátrányok teljesen elkerülhetők Jelen eljárás keresztülvitelénél, táblaüveg készítése czéljára az ismert trapéz-alakú és fenekükön egyenes vonalban végighúzódó hasadékkal ellátott tartányokat alkalmazom. Az 1. és 2. ábrában az a tartánynak ol­dalnézete és alaprajza van föltüntetve, e tartány főkép a hő hatásának lesz alávetve és a fenéknyíláson ömlik ki a folyékony üveg, melyet ott szorítóléczek fognak meg és húzás segélyével nagyobb gyorsasággal, mint a mekkorával az üveganyag magától kiömlenék, a gyártandó táblaüvegnek meg­felelő vastagsággal és hosszasággal húzzák ki a tartányból. Üreges üvegtárgyak gyártásánál legczél­szerübb csonkakúp, ill. tölcséralakú tartá­nyokat használni, melyeknél a köralakú vagy szögletes, megszakítás nélküli, vagy megszakított hasadék van alkalmazva. Ily fajta tartányokat az üvegiparban eddigelé sehol sem alkalmaztak, e tartány ok meg­magyarázása végett utalok a csatolt rajz 3. és 4. ábrájára. Ezen ábrákban oly berende­zés van föltüntetve, mely táblaüveggé ki­nyújtandó hengerek gyártására szolgál, mi­lyeneket eddigelé gyakorlatilag csakis fúvás útján lehetett készíteni. A 3. ábrában (függélyes metszet) és a 4. ábrában (alaprajz) a a csonkakúpalakú tar­tány, melyben az a1 kúpalakú betét segé­lyével gyűrűalakú tölcsér van képezve, mely alant gyűrűalakú nyílásban végződik. Ezen nyílás megszakított vagy folytonos lehet, utóbbi az esetben, ha a tartány és betét fönt egy darabból áll, vagy pedig egy da­rabbá van egyesítve. A szóban lévő nyílá­son, mely gyűrűalakú vagy sokszögalakú is lehet (5. ábra), nyomás alatt ömlik ki a fo­lyékony üveg, hol azt a nyílás alakjának megfelelően idomított h léczek fogják meg és vonszolják lefelé, úgy hogy ily módon oly üreges tárgy képződik, melynek alakja a nyílás és a léczek alakjától, falvastagsága és hossza pedig a húzási művelet hatásá­nak minőségétől függ. A húzási müvelet kézi erővel eszközölhető, vagy mehanikus műszerek segélyével, mely utóbbiak közül egy ily berendezés a 3. ábrában szemlélhető. A h léczek, melyek a képezett üreges üvegtárgyat alant övezik, azt az i tömb kerületéhez szorítják, mely a le sínekre van függesztve, melyek viszont benső végükön a h léczeket tartják. A sínek anyacsavarmenetekkel vannak ellátva, me­lyekben az l csavarorsók vannak alkalmazva; utóbbiakat kerekek tartják forgó mozgásban. Az l orsók forgatása következtében a le sí­nek a li léczekkel együtt lefelé húzatnak, úgy hogy ezen húzás vagy fonás folytán a h léczek által megfogott üreges üvegtárgy megfelelő falvastagsággal és hosszaságban, valamint a nyílás alakjának megfelelő idom­ban készíthető. Az előbb említett húzási műveletre nézve nem lényeges fontosságú, vájjon mily tág azon nyílás, melyen a megfelelő sűrűségű olvasztott üveganyag kiömlik. Az ily módon gyártott üvegtárgy falvastagságát az üveg megfogása útján eszközölt húzás szabja meg. Tényleg lehetetlen például üvegtáblát azon falvastagsággal és egyúttal megfelelő mi­nőségben előállítani, melyet a tartány ki­ömlőnyílása a folyékony üvegnek kölcsö­nöz. Ugyanis vagy a nyílásnak az előzőkben

Next

/
Thumbnails
Contents