8761. lajstromszámú szabadalom • Twist-gép valódi vert csipkéknek előállítására

- á A 2.. 3. és 4. ábrák a működés megérte­tésére szolgálnak. Ezen gépnél a csipkeképzésre egyedül alkalmazott csévefonalaknak vezetése szánok segélyével történik, melyek fogashengerek segélyével bordákban mozgattatnak. A bobbinet-csíkoknak (Entoilage, Quilling) előállítására szolgáló gépeknél alkalmazot­takhoz hasonló megszakasztóknak befolyása alatt és az ismeretes levergépeknél használt vonó rudaknak segítségével a megakasztok által elállított szánok mozgása egyidejűleg föltartóztatható. A megakasztok mozgásukat Jacquard­gépektől nyerik és mivel azok egymástól függetlenül vannak elrendezve, úgy a Jacquard-lapok mintájának megfelelően tet­szőleges szánok bármily gyakran és bármily ideig föltartóztathatók. A szánok szabadonbocsáttatásuk után egy harmadik, két borda között elrendezett bor­dába jutnak, melynek hosszirányú eltoló­dása idézi elő a csévefonalaknak oldal­mozgását, mely a csipkealap szerkezetének felel meg. A szánok által képezett twisteknek elő­állítása után ez utóbbiak tűk által mind­addig fogva tartatnak, míg hozzájuk újabb twistek nem fűzettek, úgy hogy tehát a tűk csak akkor húzatnak vissza az előző twistek­ből, mikor azoknak alakja és kölcsönös fek­vése már változást nem szenvedhet. Az egymástól független tűknek mozgatását ugyancsak Jacquard-gépek végzik, úgy hogy azok a mintalapnak megfelelőleg, tetsző­legesen mozgathatók és beállíthatók.Acsipkét azután egy-egy mintának elkészülte után fölgöngyölítjük és pedig ugyancsak Jacquard­gépnek hatása alatt, úgy hogy tehát ezen fölgöngyölítés is tetszőleges időpontban és mérvben foganatosítható. A mint az 1. ábrából kitűnik, az A1 A2 szánoknak befogadására és vezetésére három borda szolgál, nevezetesen a mellső C1 borda, a középső C2 és a hátsó Cs borda, melyek ugyanazon körívben akként vannak elren­dezve, hogy az ennek m középpontjából ejtett függélyes vonal a mellső és középső bordák közötti szabad térnek középvonalával összeessék. Ezen közben, éppen a C1 C2 bordák alatt a B mintarudak vannak elrendezve ágyaik­kal együtt, melyek a gépnek ugyan nem lényeges, de bizonyos czélokra előnyös alkatrészei és pl. az egyes csipkecsíkokat összekötő, később kihúzott fonalaknak, a különösen Guipure-csipkék gyártásánál elő­forduló fülecskéknek (purls, picots) megtar­tására szolgáló fonalaknak és az idomoknak szegélyező fonalaknak vezetésére szolgál­hatnak. A mellső C1 borda a lever-gépekhez hasonlóan m középpontja körül kifelé forgat­ható, miáltal a fonalaknak a mintarudakba való befűzése meg van könnyítve; a C2 középborda hosszirányában vízszintesen el­tolható és pedig a bobbinet-gépekhez hason­lóan oldalt elrendezett emeltyűk és korongok segélyével; a hátsó C3 borda közvetlenül a középborda mögött fekszik, de a nélkül, hogy azt érintené és helytállóan van el­rendezve. A O O bordák alatt egy-egy fogazott 111 illetőleg R2 henger van elrendezve, melyek az A1 A2 szánokon alkalmazott fogasívekbe nyúlnak és ezáltal az utóbbiakat a bordahasítékokban az egyik bordából a másikba mozgatják. Mivel mind a három bordának egymáshoz tartozó hasítékai ugyan­azon függélyes síkban feküsznek, úgy a szánok mindhárom bordán végig tovamoz­gathatók. Az A1 A2 szánok az eddigi, hasonló gépeknél alkalmazottaktól abban különböz­nek, hogy oldalszáraik a metszéspontig meg vannak hosszabbítva. Az így származó csúcsok, melyeknél a csévefonalak a twistek képzése czéljából kilépnek, közvetlenül az m körközéppont alatt feküsznek. Mindegyik bordahasíték számára két Px P2 megakasztó van elrendezve, melyek az általuk föltartóztatott szánoknak a mellső vagy hátsó bordából a középbordába való átjárását megakadályozzák és ezen czélból fölső, szabad végeiken a C1 illetőleg C2 bordáknak hasítékai ban vezetődnek, míg alsó végeikkel a helytálló d1 illetőleg d2 tengelyen forgat-

Next

/
Thumbnails
Contents