8726. lajstromszámú szabadalom • Elektromos ívlámpa erős és gyönge áramhoz

mástól egyenlő távolságban mozdulatlanul maradnak, mikor a leírt mozgás újból meg­kezdődik. Annak következtében, hogy a szenek fogynak, a fény ív ellenállása növekszik, a esévéken átmenő áram erőssége nő, az L emelő fegyverzetére ható mágneses-vonzás is nagyobbodik. így az U korongra ható fékezőhatás csökken és a szenek újból kö­zelednek. Eme leírt munkafolyamat követ­keztében a szenek mindig a kellő távolság­ban vannak egymástól. Az újítások lényegükben a fékberendezés alkalmazására vonatkoznak, mit fölváltva egy második áramkör létesít, illetve szakít meg, ez a második áramkör a gerjesztő­cséve kettéosztása által létesül. (L. a 3. és 4. ábra i1 i2 esévéit.) Eme berendezés czélja az, hogy a mellék­áramkör működése idejében nagyobb ellen­állást lehessen beiktatni, mi a mellékáramkör áramerősségét tetemesen csökkenti. Ebből a czélból a V V1 fék forgathatóan van ágyalva és vezetően van a két i1 i2 részletesévével kapcsolva, míg az U fék­korong az A lámpaalapzattal és ll kapocs­csal vezetően van kapcsolva. (L. a 4. ábrát.) A lámpán átmenő áram a széncsúcsoknál ágazik el a mellékáramkörbe kapcsolt teke­rületekbe és itt a következő módon halad. Az l sarokkapocs, P1 vezeték, P3 i cséve, a P2 vezeték, P8 i1 cséve, Pl vezeték, T71 fékcsukló, V fék, U fékkorong, 7'6 vezető (lámpatest) és l1 sarokkapocs. Az L emelő 11 fegyverzete lefelé mozog. A V2 szabályozócsavar lehetővé teszi, hogy a V fék hátsó végét a V1 tartóra megerősített Fs szigetelődarabhoz képest a szükségletnek megfelelően beállítsa. Ha V2 F3 -ba ütközik, a V a fékkorong­nak lefelé való mozgását nem követheti és ebben a pillanatban a láncz az N korongról letekerődzik, de egyúttal a V P6 11 áramkör megszakad, úgy hogy az áram a második 12 részcsévén megy át, hogy az l1 sarok­kapocshoz juthasson. Az áramkör ellenállása ennek következ­tében nő, az áram gyöngül és a h fegy­verzet ismét fölfelé megy. A fék az ü korongra fékszik, az N zsinórkorong forgása megszakad, de egyúttal ismét létesül í7-nál a kontaktus és a leírt munkafolyamat újból megkezdődik. A fék és kontaktuskészülék arra is szol­gál, hogy az L emelő mozgásának heves­ségét csillapítsuk, minek következtében a szén mozgása még akkor is szabályos ma­rad, ha az áram erőssége a legszabályta­lanabb. Az L emelő lengését egyrészt a g, más­részt a C ütköző határolja. Az 5. és 6. ábrán a szenek befogására szolgáló készülék is ábrázolva van. Ez egy meghajlított rugalmas W bádog­ból áll, mely a szenet az X X hengerekre szorítja. Az utóbbi kényelmesen kivehető, ha az egyik ujjal a bádog fölhajlított W1 végét és a másik ujjal az Y bütyköt nyomjuk le, minek következtében az X X hengerek a szenekről leemelkednek. SZABADALMI IGÉNY. Lámpáknál, melyeknél a két széncsúcsot az N korongra tekert zsinór vagy láncz köti egymáshoz, és a melyeknél azok közelítésére az L emelő fegyverzete meghúzása által előidézett M P Q S áttevés és az V fékkorong szolgál : Egy ellenállás bekapcsolása, mely ellen­állást a mellékáramkörnek két ix i2 esé­vére való osztása által létesítjük, és mely ellenállás bekapcsolása akkor megy végije, mikor a mellékáramkör hatása következtében az elektromágnes a fegy­verzetet meghúzza, még pedig annak következtében, hogy a félcsévékuek egy­mással szemben fekvő végei a V lék l/ L tengelyével vannak kapcsolva és úgy, hogy abban a pillanatban, mikor a fék­hatás megszűnik, a kontaktus is meg­szakad és az áram az i1 félcsévéböl csak a másik i1 felesé vén át folyhat el. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomilája liuHapesten

Next

/
Thumbnails
Contents