8656. lajstromszámú szabadalom • Hajtómű kerékpárok számára

fogaskerekek a forgásban részt vesznek, azonban utóbbiak a tengely irányában el­tolhatók; ha tehát kikapcsolás czéljából a három (I., II., I.) tárcsán nyugvó m1 kereszt­rúdat a vele összekötött m emeltyűnek q zsinórjával a tárcsákhoz nyomjuk, akkor m1 I. tárcsa m2 kivágásába becsappan és a kerékagy forgása alkalmával II tárcsát m3 fogánál fogva szilárdan tartja. Azon idő alatt pedig, míg m1 megint az I. tárcsa /w2 bevágásába becsappan a II. tárcsa ismét forog, ezáltal II. tárcsa mindig csak egy foggal addig tolatik el, míg n1 vagy n2 kivágások a III. és IV. kerekek n orrait födik. Ekkor az I. és IV. vagy III. és I. kö­zött alkalmazott rúgó feszereje n orrot II tárcsa n1 bevágásába nyomhatja és egy­szersmind a fogaskereket bekapcsolja. A kikapcsolás úgy történik, hogy II. tárcsát visszatartjuk, ekkor t. i. a fogaskerék fer­dére vágott n orra a II. tárcsa n1 kivágá­sából kijön. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hajtómű kerékpárok, hajtányok és effé­lék számára, jellemezve az által, hogy a lengő mozgásba hozott h1 h2 emeltyű­kön alkalmazott z1 z2 fogaskerékszeg­mentek s1 s2 fogaskoszorúdarabokba ka­paszkodnak és ezeket forgatják. 2. A taposóemeltyű váltakozó mozgásának elérése a hl h'2 emeltyűk között alkal­mazott k fogaskerék által, a mely az emeltyűkön megerősített kx k2 fogas­koszorúdarabokba kapaszkodván, az egyik /i1 emeltyű lenyomása alkalmával a má­sik h2 emeltyűt fölfelé mozgatja. 3. A forgás átvitele a kerékagyon alkal­mazott hajtókerékre a tengely irányában rúgó segélyével eltolható és ferdére vágott n orral ellátott III, IV. kerekek­áltál, melyek orraikkal a lazán forgó II. tárcsa n1 ril bevágásaiba kapaszkod­nak és az ez által beállható eltolódás folytán a fogaskerekek kapcsolódását lehetővé teszik. 4. A 3. igénypontban védett berendezésnél egy be- és kikapcsoló szerkezet alkal­mazása, jellemezve az által, hogy az in2 M/3 bevágásokkal, illetőleg fogakkal ellátott 1., 11. tárcsákhoz, m1 keresztrúd szorítható. (1 rajzlap mollóklettel.) í'afl'as részvénytársaság nyomdája Budapesten'

Next

/
Thumbnails
Contents