8642. lajstromszámú szabadalom • Vízi jármű elfordítható ülésekkel

A rajzból kitűnik, hogy az ülések a kor­raányrúdtengely vagy pedig külön e czélra alkalmazott tengelyek körül forognak. Ezen elrendezés czélja szükség esetén pl. veszély esetén a fékezőképesség előmozdítása. Ezen utóbbi különösen attól függ, hogy mily se­bességgel forgott a lapátkerék. Legczélszerűbben fékezünk, ha a lapát­kereket, fordított irányban fogjuk forgatni. Ezt azonban csak nagy nehezen lehet el­érni akkor, ha ugyanazon helyről kell az ellenkező irányú forgást eszközölni. Ennek megkönnyítésére el kell forgatni az a és h nyergeket tengelyeik körűi és ellenkező forgatás által megváltoztathatjuk a lapát­kerek forgásának irányát; világos, hogy ez által könnyebben és hathatósabban fékezhe­tünk, mint ha ugyanazon helyről eszközöl­tük volna a lapátkerekek ellenkező irányú forgatását. Az a nyereg erősebben van megerősítve és a félköralakú l vezetéken eltolható. Czélszerű a taposóforgattyú ten­gelyét a kormányrúd tengelyén kívül he­lyezni el, azon czélból, hogy a kormányos­nak kényelmes helyzetet biztosítsunk. A lényeges részek egymáshoz való fekvése a szükséghez képest különböző, azonban ; azokat úgy rendezhetjük el, hogy bizonyos határok közt elmozdíthatók legyenek. A kor­mányrúd hüvelyén levő m fogaskerék az n láncz segélyével van az egyik h nyereg forgástengelyére erősített o fogaskerékkel kapcsolatban, miáltal a két nyeregnek egy­idejűleg ugyanazon irányban való forgása van lehetővé téve, a mint azt a 2. ábrában a nyilak jelzik. Ha, mint azt a rajz is föl­tünteti, két hátsó nyereg van használatban, akkor másodikat egy, az elsőnek forgásten­gelyén elrendezett p fogaskerék és a ke­resztezett g láncz forgatja a nyíllal jelölt irányban. Természetesen gondoskodnunk kell az egyes részeknek egymással való biztos kapcsolatáról, mert csak ezáltal fog az egész szerkezet pontosan működni. Mivel a csak lábbal hajtott csónak nem képes hosszú útat megtenni, mert a lapát­kerék hajtása igen nagy erőt igényel, más­részről azonban a csak kézzel hajtott jármű sem válna be, mert akkor a kormányzás nagyon nehéz volna, ezen okokból van itt a két hajtás kombinácziója alkalmazva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vízijármű, jellemezve azáltal, hogy a la­pátkereket vagy hajtócsavarokat az egyik személy a c taposóforgattyúk és a d láncz által lábaival, a másik pedig vagy a többiek a k forgattyúk és az i láncz által, mely i és d lánczok a la­pátkerék tengelyét forgatják, kezükkel eszközlik, úgy hogy a taposó forgattyút kezelő személy kezeivel egyszersmind a kormányművet kezelheti. 2. Az 1. alatt igényelt vízijárműnél elfor­dítható a és h ülések elrendezése azon czélból, hogy a fékezést is a c és k for­gattyúk előre forgatásával eszközöl­hessük. 3. Az 1. alatt igényelt vízi járműnél a 2. alatt igényelt elrendezés egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy az a és h ülések az egymással n és q lán­czok által összekötött e kormányrúd tengelyen, illetőleg külön e czélra szol­gáló függélyes tengelyeken forgathatóan vannak elrendezve és akként mozognak, hogy stabilitásuk mindenkor biztosítva legyen. (1 rajzlap melléklettől.) Pallas rés/.vénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents