8623. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kúposan vagy tetszőleges más módon profilírozott csöveknek előállítására

— 2 — látható kétrétű szalagot hengerelhetjük ki, melynek két különböző mértékben kúpos része van. E szerint tehát földolgozhatunk állandó szélességű, de bizonyos határok között tetszőleges mértékben kúposán öntött, azaz igen egyszerűen előállított üreges töm­böket. A betétek szintén könnyen előállíthatók egy vagy több darabból álló formákba való öntés által, avagy meghatározott alakoknak nagyban való gyártásánál sajtolás vagy kapta­csolás segélyével. Ezen betéteket természetesen nem kell annyira fölmelegíteni, mint a jól előmelegí­tett tömböt, sőt azon esetben, ha a betétek a tömbhöz képest kicsinyek, hidegen is rá­helyezhetjük őket a tömbre. Ezen esetben a betétek bizonyos tekintetben prés-pofaként tekintendők, melyek a tömbnek a hengerek között való első áthaladásakor a kellő alakot megadják, mialatt a tömb fölmele­gíti a betéteket is, úgy hogy a további hengerlésnél mindegyik rész egyenlőkép lesz nyújtva. Hogy a betét és a tömb a hengerlés alatt együtt maradjon, a tömb két végébe kisebb s mélyedéseket öntünk vagy vágunk (1. ábra), melyekbe azután a betétnek megfelelő nyúl­ványai kapaszkodnak, vagy pedig kis kap­csokat (la ábra) helyezünk a betétnek és tömbnek szemben fekvő bevágásaiba, melye­ket azután néhány kalapácsütéssel beverünk, vagy azok az első áthengerlés után maguk­tól megfeszülnek. Gyors munka elérésére és sok hulladék elkerülésére több, kívül és belül kúpos tömböt együtt hengerelhetünk ki belül és kívül kúpos kétrétű szalaggá. Az egyik tömbnek a másikhoz való erő­sítése oly módon történik, mint a betétek­nek a tömbökhöz való erősítése. Ezen esetben az egyik tömb is szolgálhat betétként és pedig azáltal, hogy bizonyos alakra lesz készítve és az első áthenger­lésnél a többieknél hidegebben lesz be­helyezve és arra szolgál, hogy hengerlés alatt a többi tömbnek a kívánt profilt meg­adja. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás kúpos és tetszés szerint profilírozott csöveknek üreges tömbből való előállí­tására üreges szalaggá való kihengerlés és erre következő kitágítás segélyével, jellemezve azáltal, hogy a fölhasználandó üreges tömbök kívül ós belül kúposán, illetőleg durván előre profilírozva lesz­nek előállítva, és egy vagy több betéttel, avagy pedig egy vagy üreges tömbbel kapcsolatbankívül és belül kúpos,illető­leg tetszés szerint profilírozott kétrétű szalaggá lesznek kihengerelve, hogy to­vábbi kitágítás által kívül és belül kúpos, illetőleg tetszés szerint profilíro­zott csöveket nyerjünk. (1 raj/lap melléklettel.) "alias részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents