8620. lajstromszámú szabadalom • Az ütközők által önműködőleg bekapcsolható kettős kapcsolószerkezet vasúti kocsik számára

— 2 -az r csap y kéziemeltyűjének lenyomása által eszközöljük. i hüvelyt «2 orral látjuk el. mely szintén beleakadhat a k kar kampójába, valahány­szor a kapcsot oly helyzetbe akarjuk hozni, mint a milyent a rajzban a pontozott vona­lakkal ábrázoltunk, hol a c d kapocs leeresz­tetett, hogy az e horog a másik kocsi c d kapcsába akadhasson. Ha valamely kocsi menet alatt vagy meg­állás alkalmával eltávolítandó, úgy az egy­máshoz tolt kocsik között összekapcsolásnak nem szabad létrejönnie, tehát daczára az ütköző visszatolásának, úgy a cd kapocs­nak, mint az e horognak fölemelt helyzet­ben kell maradnia, vagyis az i1 orr és k kampós kar közötti összeköttetés meg kell, hogy maradjon. Hogy ezt elérhessük, r csapot r1 sínnel látjuk el, mely l hüvely bevágásában balra mozdulhat; ha r1 sínt y kéziemeltyű segélyével függélyes helyzeté­ből vízszintes állásba hozzuk, n orr o kar alá jut, miáltal a p rúd visszatolása alkal­mával o kar l hüvelyt nem fordíthatja el, hanem fölötte elcsúszik, s így k kar nem kapcsolódhatik ki az i1 orrból. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Az ütközők által önműködőlég bekap­csolható kettős kapcsoló-szerkezet vas­útikocsik számára, jellemezve l hüvely által, mely i hüvely il orrába akaszt­ható kampós k karral bír, mely beakasz­tott helyzetében az i hüvelynek e horog és c d kapocs súlya által okozható balra forgását megakadályozza, és p ütközőrúd o karjának l hüvely n orrába való ütkö­zése által kikapcsolható. 2. Az 1-ső igénypontban jellemezett kettős kapcsoló szerkezet oly részei, melyek által a bekapcsolás nem önműködőlég történik, jellemezve r csapnak r1 síne által, mely l hüvely bevágásában balra elmozoghat, miáltal n orr o kar alá jut, s így k kar az ütközés alatt is bekap­csolva marad. (1 rajzlap melléklettel.) * * Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents