8568. lajstromszámú szabadalom • Manométer

— 2 keresztül a levegőt b kamrából és a vele közlekedő f barométerszárból kiszívja úgy, hogy mindkettőben légritkított tér származik és hogy ennek folytán a barométer folya­dékának, mely az f szárban közönséges nyomás alatt van. emelkednie kell ós ezáltal a g skálán a b kamrában keletkezett vá­kuum fokát, illetve az ezt okozó gőznyomás erejét mutatja. A visszanyomott a válaszfal már most a b' kamrában levő külső levegő nyomása és a b kamrában keletkező lég­ritkítás folytán arra fog törekedni, hogy a gőznek az i szelepre való nyomását legyőzze, miáltal a gőzsugár útja a szelep illeszkedési helyénél kisebbedik, és pedig addig, míg egyrészt a légköri nyomás, másrészt a gőznyomás egymást ellensúlyoz­zák. A b kamrában levő vákuum intenzitása tehát csak a kiáramló gőz mennyiségétől és az i szelepkúp távolsága a szelep üléké­től a b' kamrában az a válaszfalra való légköri nyomásnak és a gőznyomásnak különbségétől függ. Nagyobbodó gőznyo­másnál a szelep tehát jobban eltávolodik ülőkéjétől, a gőz útja nagyobbodik éff a vákuum intenzitása nő, míg a légköri nyo­más a gőznyomással ellensúlyt bír tartani. Ellenkező esetben a gőznyomás csökke­nésénél a szelep a légköri nyomás által ülékéjéhez közelebb hozatik, a gőz útja szűkíttetik és a vákuum intenzitása csök­kentetik addig, míg a légköri nyomás és a gőznyomás között ismét egyensúly jön létre. A vákuumnak a b kamrában való növeke­dését és csökkenését a barométer folya­dékának állása jelzi a g skálán, úgy hogy itt mindig meg van adva azon határ, mely­nél a légköri nyomás a gőznyomással ellensúlyt tart. SZABADALMI IGÉNY. Manométer, melynél a gőz eleven erejének közvetlen behatása alatt a két b és b' kamrából álló A tok a válaszfala hátranyomatik és melynél egyúttal egy barométer zárt f szárával közlekedő b kamrából a gőznek a gyűrűalakú o ha­sadék mellett az i szelepet szorosan körülvevő h hüvely és az m csődarab között való kiáramlása által a levegő kiszívatik, úgy hogy a b kamrában ké­pezett, a mindenkori gőznyomáshoz al­kalmazkodó vákuum intenzitása a baro­méter folyadékának állása által jelez­tetik. (1 rajzlap melléklettel.) PAU.A8 R69ZVÉNYTÁR8ASÁG NYOMDÁJA BU0AP68TEN.

Next

/
Thumbnails
Contents