8563. lajstromszámú szabadalom • Javított készülék acetylén előállítására

— 2 Az L manométer a gáz feszültségét jelzi. | Az M vízszínmutató azt jelzi, hogy a víz­szín az E tartályban mennyit esett, ily módon a calciumearbid-fogyasztást meg lehet állapítani. Ha a B harang emelkedik, az 1 rudat magával viszi, és ha a rúd fogai egész az l1 szelepig érnek és ennek foga­zott ívébe fogódzanak, a szelep a fogasív forgása következtében elzáródik és a víz­nek a generátorba való beömlése megszűnik, Ennek következtében a gázfejlődés is megszűnik, és ha az előállított gáz lassan­lassan elfogy, a harang is siilyed és a fogas­kerék segélyével az P szelepet nyitja, hogy a generátorba újból víz áramolhasson be, mi mindaddig ismétlődik, míg az egész calcium­carbid el nem fogyott. Ha a fejlődött gáz a harangban nem talál helyet, akkor a robbanás meggátlására a 14 biztonsági cső szolgál, mely mindig nyitva van. A gáz a generátorból a 14 csőbe, G-be és a 13 esőbe megy, mely a gazo­méter belsejével közlekedik, itt a vizén át­uyornul és a víz egy részét a gazométerből kinyomja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék, aczetylén fejlesztésére, az által jellemezve, hogy az A gazométerben egy E víztartály van elhelyezve, melyből a víz az 1L csapon vagy szelepen a D gáz­fejlesztőbe megy, míg a gazométer ha­rangján, egy fogazott I rúd van alkal­mazva, mely az 11 szelepen vagy csapon levő fogazott ívbe fogódzik, oly czélból, hogy ha a harang egy bizonyos fokig fölemelkedett, a szelepet vagy a csapot elzárja és így a gázfejlődést meggátolja, 2. Készülék az 1. igény szerint, melynél a D gázfejlesztő három vagy, több egymás fölött elhelyezett calciumcarbidal-tar­tályt tartalmaz, melyek egy áttört víz­vezetéki csőre vannak húzva és ennek segélyével állanak egymással kapcso­latban. 3. Készülék az 1. igény szerint, melynél a harangból elszálló gázt a 16 csövön egy C tartály vizén vezetjük át és ily módon, mielőtt az a fogyasztás helyére jutna, megtisztítjuk. (2 rajzlap melléklettel.) fallag részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents