8548. lajstromszámú szabadalom • Kormányzószerkezet kerékpárok számára

- 2 Az F tengelynek fölső vége a H forgattyú­csappal bíró G koronggal van ellátva, míg a kormányrúdnak B tengelyén a II forgattyú­csap vezetésére szolgáló 1 kengyel van el­rendezve. A B tengelynek, illetve az A raányrúdnak el fordíttatása által a G ko­rongnak és így a mellső kerékvilla F ten­gelyének megfelelően sokszorosított elfordít­tatását érjük el. Az imént említett lengő mozgást végző I kengyel helyett a mozgást 5-ről F-re tetszőleges más módon vihetjük át. így pl. a 4. és 5. ábra szerint a B ten­gelyre a belül fogazott /l szektor és az F tengelyre a kívül fogazott G1 fogaskereket szerelhetjük, a mely esetben, ha a fogas­kerék sugarát r-el, a fogas szegmentét pedig R-e\ jelöljük, a mozgás a B tengelyről F-re az állandó R/r áttevési viszonnyal vite­tik át. A 6—10. ábrákban föltüntetett foganato­sításnál hajlékony áttevő közeget alkalma­zunk. A 6. ábra a kormányrúd tengelyét a mellső kerék tengelyével összekötő szerkezet oldalnézete. A 8. és 9. ábrák ugyanannak fölülnézetei, melyek közül az első a szerkezetet közép­állásában, a második a kormányrúd tengelyé­nek d szöggel és a mellső kerék középsík­jának p szöggel való elfordíttatása után mutatja. (A 8. ábrában az L födél el van távolítva.) A 9. ábra a mellső kerékvilla tengelyé­nek fejét mutatja oldalnézetben. A 10. ábra az ezen kormányzó szerkezet­tel ellátott kerékpárrészletnek prespektivi­kus rajza. A kormányrúd tengelyének B fején a részarányos, horgonyalakú M rész van meg­erősítve, míg akerékvilla Ffején a kerékvilla tengelyéhez képest exczentrikusan ágya­zott 77 csappal és az elől nyitott N tokkal szilárdan összekötött G korong ül. A mint látható, az M rész két, a b szorító csavar­ral van ellátva, melyek között egy sodrony­zsinór van kifeszítve, még pedig akként, hogy az az a csavartól a H csaphoz haladva, az N toknak n hornyában, a H csaptól b csa­varig való útjában pedig ugyanazon toknak fölső m hornyában fut, A sodronykötélnek feszültsége az a b csavarok által tetszés szerint szabályozható. Mivel a H csap a sodronykötéllel helyt­állóan van összekötve, úgy az A7 rész elfor­díttatásáuál a G korongot és azzal az F villanytengelyt magával meneszti, természe­tesen az M rész és N tok közötti áttevési viszony mérvében. A mellső keréknek maxi­mális elfordíttatása azáltal van határolva, hogy az M résznek egy egy horgonyalakú karja az N toknak belső falához ütközik, amint ez a 7. ábrában szakadozott vonalak­kal van föltüntetve. Ugyanezt a föntebb foglalt foganatosítási alakoknál is elérhetjük, megfelelően elrendezett ütközők közvetíté­sével, miáltal a kormányrúdnak ügyetlen kezeléséből származó következmények és a mellső keréknek túlságos elfordíttatása el­háríttatnak. A 11. ábra a szerkezetnek oly foganato­sítását tünteti föl, melynél a mellső kerék­párvilla és a kormányrúd tengelye konezen­trikusan van ágyazva, a mit pl. akkor te­szünk, ha azt akarjuk elérni, hogy a mellső kerék éppen kétszer akkora fordulatot vé­gezzen, mint a kormányrúdnak tengelye. A mozgás átvitele ezen esetben három kapcso­lódó kúpos kerékkel történik. Ezek közül P az 0 toldatok segélyével van a kerékpár állványára szerelve és ahhoz való viszony­lagos állását mindig állandóan megtartja, mert a B kormányrúdtengely forgásának követésében meg van akadályozva; hasonló kúpos kerék Q van megerősítve a mellső kerékvilla F tengelyén. A P és Q kerekek­kel egyidejűleg kapcsolódó R kúpos kerék a kormányrúd B tengelyére szerelt S hü­velyen van megerősítve és nemcsak saját T tengelye, hanem a B tengely mértani középvonala körül is forgatható. Hogy ily körülmények között a Q kerék és így az F tengely is kétszer akkora fordulatot vé­gez. mint a P kerék, illetve a B tengely, a differencziális közlőművek ismert törvényé­ből önként következik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kormányzó-szerkezet kerékpárok szá­mára, jellemezve egy, a mellső kerék­villa fejrészétől elkülönített, annak köz-

Next

/
Thumbnails
Contents