8536. lajstromszámú szabadalom • Eljárás hideg és jég előállítására

- a — i Hogy a készülék működhessék, a két A és B tartályoknak légüreseknek kell len­niök és munka közben nem szabad azokba levegőnek behatolnia, a miért is ezen két tartály fölszerelésével együtt a színig víz­zel töltött L kádba van helyezve. Ezen víz az N csappal elzárható M vezeték segélyé­vel vezettetik be a .7 tartályból. A kád ki­üríttetésére az azon elrendezett 0 csap szolgál, hogy a P födőt az A tartályról tetszésünk szerint levehessük és szükség esetén ismét reá helyezhessük. Ezen föde­let a tartály karimájára illesztett kaucsuk­tömítésre szorítjuk rá légmentesen csava­rokkal vagy más rögzítő berendezéssel, a hol is a légmentes zárást a kiszivattyúzás után a légköri nyomás is előmozdítja, úgy hogy a csavaroknak csak addig kell a fö­delet az A tartályon megtartaniok, míg a munka meg nem kezdődött. vl-ban bizonyos számú vízzel töltött a serpenyő van egymás fölött elrendezve, melyek a Q emelő szerkezet (kampós végű rúdak) segélyével kiemelhetők. Ezeket a vékony R bádogpalást veszi körül, mely az S S gőzkibocsátó nyílás előtt egész magas­ságban néhány cm. szélességű hasítékkal bír, úgy hogy az a serpenyőkben lévő víz­ből fejlődő hideg gőzöknek a jégfejlesztő­készűlék és az R palást között kell kerin­geniük, mely palást a képződésnek indult jeget az A készülék falának súgárzásától megóvja, ezen falat kifelé gyanta vagy más szigetelő réteg által védhetjük meg. Az A készülék maga is az L kád fene­kén megerősített fém, vagy fakeretbe ön­tött szigetelő anyagon nyugszik. Úgy ezen készüléknél, valamint ennek később említendő, más foganatosítási alak­jánál is a munkának mindig két föltétel alatt kell végbemennie, ezek: 1. absolut légúr, mely a meleget elvezető gőzök fejlesztését előmozdítja és 2. a fejlesztett gőzöknek fejlődésük mér­vében való abszorpcziója. Ezen föltételek nélkül sem gőzök, sem hideg nem fejlődhetnek. Az abszorpczió a B absorpcziós készü­lékben történik, mely az A jégfejlesztő ké­szülékkel az S csőtoldat által van össze­kötve, melyben a V kézikerékkel forgat­ható V tengelyre illesztett T tárcsás sze­lep van elrendezve. Ha ezen szelep nyitva van. a gőzök behatolnak a B készülékbe, ez gyorsan megtelnék és az A készülékben a gőzölgés megszűnnék, ennek megakadá­lyozása czéljából folytonosan valamely, ezen gőzöket a B edénybe való beáramlá­sukkor abszorbeáló folyadékot, mint kén­savat, konczentrált clórcaleiumoldatot, kon­czentrált nátron vagy kálilúgot vezetünk be. Az abszorbeáló közeg az I tartályból a p csövön és W csőtoldaton át a hosszúkás X kádba folyik, melynek lyukasztásain át az a két függélyes Z Z csősoron eloszlani kényszerül. Ezen soroknak számát, vala­mint a csövek hosszát az elérendő hatás szerint választhatjuk meg. A tetszőleges hosszúságú Z csövek, a mint ez a 2. ábrá­ból látható, kígyós csövet képeznek és fű­részfogalakú toldatoknak egy sorával van­nak ellátva, melyek a folyadéknak a fölső csőről az alsóra való eloszlattatását előse­gítik. Ezen elrendezés által igen nagy abszor­beáló fölületet létesítünk. A gőzöknek ab­szorpcziója által szabaddá levő rejtett me­leget a csövekben keringő vízáram fogadja be. mely a J tartályból az M j- csöveken át a Z Z csövekbe bevezettetik. A folytonos gőzfejlesztés által az a a ... serpenyőkben jég képződik, mely a serpe­nyőnek az R horgokkal eszközölt kiemelte­tése után eltávolítható, mihelyt a készülék­nek födőjét levesszük. A vákuumnak léte­sítése czéljából a készülék először is zárt T szelepnél a b és c csapokon keresztül vízzel töltetik meg, míg az a tölcsérekben nyugvó d és e szelepeket ki nem nyitja és az / csöveken át túl nem árad. Miután ilyképen a víz a levegőt az A és B készülékekből kiszorította, megindítjuk az F G szivattyúkat, melyek a vizet a g g h h csöveken át az A és B tartályokból kiszivattyúzzák és ezeket ilyképen légüressé teszik. Mivel közönséges víznek alkalmazásával csak nagyon tökéletlen vákuum érhető el,

Next

/
Thumbnails
Contents