8463. lajstromszámú szabadalom • Új szerkezetű zár tejszállító edényekhez

toljuk, a körkimetszésben 90°-kal (az 5. 1 ábrán teljesen kihúzott vonallal ábrázolt ' helyzetbe) elfordítjuk és a b zár ráfordítása után az ólomzárral lepecsételjük. Az edény nyitásánál az ólompecsétet le­vesszük, a zárt pedig oldalt eltoljuk. Ha már most az edényt kiürítjük, az a kengyelt félkézzel körül fogjuk, a másik kézzel az edényt alsó szélénél fölemeljük, mikor az a zárókengyel a körkimetszésben automatiku­san elfordúl (1. az 5. ábrán pontozott vonal­lal) és a c hasítékba annyira eltolódik, hogy az e görgők az x szögvas alól kicsúsznak (1. az 5. ábrán eredményes vonallal) és a csukló ellenállásának megfelelően az edény födele lassan kinyílik, tehát az edény tar­talmának kiürítése anélkül történhetik, hogy az illető keze a folyadékkal érintkeznék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Zár folyadékok szállítására való edények­hez, mely az a zárókengyelből áll, mely­nek végén l I görgők, továbbá az edény oldalfalán átmenő két végén korong­alakú vastagítások vannak megerősítve, melyek a tartókengyel két végén alkal­mazott x x szögvasakkal oly módon működnek össze, hogy az ólompecsét leszedésénél, ha fél kézzel a kengyelt, másik kézzel pedig az edény alsó szélét fogjuk meg, az a kengyelt a c c kimet­szésekben forgatni és a hátsó c1 c1 ki­metszésbe lehet tolni, mikor is a födél, ha az I I görgök már nincsenek az x x szögvasak alatt, úgyszólván automa­tikusan nyílik. 2. Az I alatt jellemzett elzárásnál az a kengyel forgásának meggátlására a bl bütyökkel ellátott b zár alkalmazása, mely egyúttal az ólompecsét elhelyezé­sét is lehetővé teszi. 3. Az 1 alatt védett edényzárnál a födél oldalfalában a c c hasítékok és a cl c1 kimetszések alkalmazása; melyek segé­lyével a födelet elhelyezése után az a kengyel forgatásával szorosan az edényre lehet szorítani és biztos elzárást létesí­teni. 4. Az 1 alatt jellemzett edényzárnál az x szögvas alkalmazása az a kengyel i i görgők vezetése és fogva tartása czél­jából. 5. Az 1 alatt védett edényzárnál a í? csukló alkalmazása a födél és edény állandó kapcsolására, mely egy vagy több cl toldattal van ellátva, melyek 45°-ig az edény túlságos gyors kinyitását gátol­ják meg. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents