8461. lajstromszámú szabadalom • Újítások éjjeli távjelzőkészülékeken a jelzések önműködő regisztrálásával
- 3 — A jelző lámpásnak alsó részében mindegyik TF és R lámpa-csoport számára egyegy villamdelejt rendezünk el, melyek a ir2 . ill. r2 átkapcsolókat automatikusan működtetik. Ha a két villamdelej egyike, vagy fölváltva mindkettő, gerjesztetik, úgy az átkapcsolóknak elállítása által ellenállás kikapcsoltatik és a világító áram az illető lámpacsoportba vezettetik. Ha csakis a ir villamdelej gerjesztetik úgy állandó vagy megszakított fehér fényjelzés idéztetik elő, a szerint, a mint a delejáram zárva marad vagy a jeladó relaisnek közvetítésével rövid időközökben záratik és megszakíttatik. Hasonlóképpen az r villaindelejnek gerjesztése által állandó vagy megszakított vörös fényjelzés idéztetik elő. Mindkét w és r villamdelejnek váltakozó gerjesztése által az ötödik (fölváltva fehér, vörös) alapjelzés idéztetik elő. de megjegyzendő, hogy a két szín egymásba folyásának megakadályozására azok egyidejűleg sohasem jelennek meg a lámpában. Ekként két egyenlően berendezett lámpással, mint már említettük, harmincz jeladásra alkalmas jelzés-kombináczió létesíthető. A két w és r villamdelejhez vezető RI W1 áramvezetéket (4b ábra), valamint a két W és R lámpa-csoporthoz vezető L és a visszavezető L vezetéket a négyágú /.• lámpakabel látja el árammal (4. ábra), melynek re1 0 dugasz-kontaktusát a lámpának «2 alján elrendezett a1 1 hüvelyhez erősítjük, a melytől az L L 117 és RI vezetékek a lámpások belsejébe vezetnek; az :iramzárás a négy vezeték mindegyike számára egyegy, a hüvelyben elrendezett rúgó hatása alatt álló rti2 kontaktus által biztosíttatik. (4. ábra). A jelző lámpásnak áramvezetése a 4° ábrában föltüntett kapcsolási schemából látható. Ha jelzés nem adatik, és a lámpás a dynamó-gépnek áramkörébe van bekapcsolva, úgy a két ir* és r9 átkapcsoló a fix tr* és r3 kontaktusokhoz fekszik. Az L világítási áram már most a zárt kontaktuson, a w1 ellenálláson és zárt r3 kontaktuson át az L vezetékhez megy. Ha a w villamdelej a WI vezetékárama által gerjesztetik, úgy az a w2 átkapcsolót vonzza, ezáltal w3 -nál az áramkör megszakíttatik és wl záratik. Az L világítási áram, már most közvetlenül a fehér fénynek fölső W izzólámpa-csoportjához és az érintkező ir2 wi és r- r3 kontaktusokon keresztül az L visszavezetékbe áramlik, a mely utóbbihoz a delejvisszvezeték is csatlakozik. Hasonlóan a vörös fénynek alsó R izzólámpa-csoportjába jut a világítási árain, ha az r villamdelejnek gerjesztése az r2 átkapcsolónak vonzatása által az áram r'-nál megszakíttatik és r4 -nél záratik, tv2 w* r4 r2 kontaktusokon keresztül. A lámpásoknak berendezésénél az a2 talpat hüvely alakú a1 8 toldatával az a14 lámpástartóra illesztjük (1. és 4. ábra) és állásával peczekkel vagy szorító csavarral biztosítjuk. Jelzésre tulajdonképpen csak két I és 11 jelző lámpás (1. ábra) szükséges, melyet függélyes irányban lehetőleg nagyobb távolságban (lámpástávolság) rendezzük el. Hajóknál azonban az 7 kettős lámpa helyet, mint az 1. és 3" ábrából látható, két alsó II és II' lámpást is alkalmazunk, melyek közül az egyiket II, a mellső és a másikat II' hátsó fedélzeten rendezünk el. és a melyeknek fénykörei egymást kölcsönösen kiegészítik és mindig ugyanazon jelzést adják, úgy hogy az alsó lámpásoknak jelzései is teljes látkör számára tétetnek láthatókká. A jelző-állomásnak /.• lámpás-kábeljeit magánál a lámpásnál is alkalmazottakhoz hasonló dugaszkontaktusok segédével kötjük össze, a jeladónak kapcsoló-szekrényével (1. ábra). A jelzések adását a jelzőlámpásokban az ezen czélra összeállított jelzőkodex szerint fognatosítjuk az 5—5" ábrában föltüntetett jeladó segélyével Ezen jeladó a h csukló körül fölcsappantható ós a I)1 kengyelcsavar által tömítően elzárható lí szekrényből áll, a melybe a C kontaktusszerkezetet, több szorítót a jelző-