8455. lajstromszámú szabadalom • Hordozható acetylenlámpa önműködő gázfejlődéssel

debb C ága segélyével közlekedik. Ezen közlekedöesőnek hosszabb C' ága bővebb is a rövidebb C ágnál és azon részében, mellyel az A víztartályt átszeli, ez utóbbitól D hü­vely segélyével teljesen el van különítve, úgy hogy a D hüvely és a C ág között az E téi1 marad szabadon. Ezen D hüvely alúl­ról fölfelé szeli át az A víztartályt és fölül kiszélesedik, hol három G G' és G" száj­résszel ellátott égő van rácsavarva, mely a három égőnek megfelelő </ g' illetőleg g'' csapok segélyével zárható el (1. ábra). A két G és G' főszájrész szimetrikusan van elrendezve és akként van irányítva, hogy a kettőnek lángja egymást szög alatt éri és | egyesülve egy nagy lángot képez. A har­madik G" szájrész egy nagy «manchester­égőt» képez, mely alább részletesebben le lesz irva és melynek nyílása két másik száj rész nyílása alatt van A közlekedőcső C ágába egy H cső van illesztve mely mint az 1. ábrából látható, fölső h végén befelé van hajtva. A közle­kedőcsőnek alsó részét egészen az o nyílásig víz tölti meg, melybe a 11 cső alsó végével annyira belémerül, a mennyire a készülék előnyös működése azt megköveteli. Ezen 11 cső fölső végén egy, a I> hüvely fölső ki­szélesedő részében elrendezett üreges / go­lyóval közlekedik. Ezen 7 golyó ismét köz­lekedésben áll a harmadik G" szájrésszel, amint az az 1. ábrán látható. A K szelep, melynek orsója az A tartály fölső részén megerősített hüvelybe forgat­hatóan van ágyazva, a közlekedőcső C ágának fölső a nyílását zárja el, azon helyen, hol a közlekedőcső az A tartállyal közlekedik. Ezen utóbbinak folytatását képezi egy sod­ronyszövet. mely a B tartályt némi távol­ságban körülveszi és mely egyrészt arra szolgál, hogy a lámpa kézbevételekor a kezet megvédje a megégetés ellen, másrészt pedig a fölső rész fölállítására szolgál, ha azt az alsó tartálynak carbiddal való megtöltése czéljából lecsavarjuk. A közlekedőcső na­gyobb ágát tölcsér-alakban két M fémszövet veszi körül, mely mésznek vagy esetleg más oly anyagoknak fölvételére szolgál, melyeket a gáznak használata előtt való szárítására avagy kátrányos és más, az égőt eltömő terményeknek visszatartására alkalmazunk. A B víztartály fölül nyílással van ellátva, melyen vizet tölthetünk föl és melyet N dugóval elzárhatunk. Ezen dugón kis lyuk van, melyet belülről egy, a por behatolását gátoló, de a légnyomásnak engedő 0 gummi­vagy rézlemez zár el. A készülék működési módja a következő: Az A víztartálynak lecsavarása után ezt az L sodronyszövettel függélyesen az asz­talra állítjuk, a B tartályba calciumcarbidot töltünk, azután az A tartályt helyére fölcsa­varjuk, az a nyílást a K szelep lecsavarása által elzárjuk és az A tartály nyílásán át vizet töltünk be, végül pedig az N dugót, melyet e czélból lecsavartunk ismét vissza­csavarjuk. A víztartálynak olyan alakja van, hogy a víznek (melynek színét sohasem engedjük a fenékig sülyedni) nyomása mindig megha­ladja az égő rendes használásához szükséges legnagyobb nyomásnak és a biztosító-égő működéséhez szükséges nyomásnak összegét A K szelep orsóján két jel van, melyek egyike azon állást jelöli, melyre c szelepet föl kell csavarni, hogy a meggyújtáshoz szükséges acetylengáz gyorsan fejlődjék, míg másika egy bizonyos égő szabályszerű mű­ködéséhez szükséges nyomásnak felel meg. Ha már egyszer a K szelep be van állítva, akkor a C C közlekedőcsőben levő víz meg­állapodik és csak csöppenként esik a c nyí­láson át a calciumcarbidra, még pedig annál szabályosabban, minél jobban megfelel a nyomás a rendes nyomásnak. Ezután kinyit­juk a három g g és g" csapot és meggyújt­juk az E téren át a két G G' szájrészhez áramló gázt. A harmadik G" szájrészen nem állhat elő láng, minthogy az I golyó, mellyel ez közlekedik, a B tartálytól minden oldal­ról el van zárva és a 11 cső a C C közle­kedőcsőben levő vízbe merül. A B tartályban levő gáz. mely a c nyíláson át érintkezik a vízzel, ez utóbbit a 11 csőben oly magas­ságra fölnyomja, melynél a fölnyomott víz­oszlop súlya egyensúlyt tart a gáz nyomá­sával. Ha már most bizonyos körülmény folytán a gáz nyomása növekszik, akkor a

Next

/
Thumbnails
Contents