8428. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági ruhafogas

- 2 A ruha kiadásával megbízott személy (pinczér, ruhatáros, stb.) a készüléket a jegy átvétele után a B kulcs segélyével kinyitja (2. ábra). A kulcs szakálla ugyanis forga­tása közben az i tolókával kapcsolt p bü­työkbe ütközik, úgy hogy az i tolóka a j bevágásból kikapcsolódik, ennek következ­tében a b rúgó működésnek indul, az A emelőt fölemeli és a ruhadarab szabaddá válik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági ruhafogas, jellemezve egy forgatható A emelő és egy fix e alap­zat által, melyen a ruhát elhelyezzük, ezután pedig az A emelőnek az e alap­zatra nyomása által az emelő automa­tikusan elzáródik és a ruhadarabot be­csiptetjiik, úgy hogy az emelő kulcs nélkül föl nem nyitható. 2. Az 1. alatt védett készüléknél egy be­rendezés az A emelőnek a záró hely­zetben való rögzítésére, egy i tolóka segélyével, mely az A emelő j kivágá­sába fogódzik és azt a rögzített hely­zetben fogva tartja, a kulcs elforgatása után pedig a b rúgó viszi az A emelőt a kezdeti állásba. 3. Az 1. és 2. alatt jellemzett készüléknél egy berendezés, mely az emelő lenyo­másánál az alaplemez egy n nyílásából az m jegyet dobja ki, melyet a ruha­darab tulajdonosa a ruha kiadásáig iga­zolásul tart meg. 4. A 3. alatt védett berendezés, az által jellemezve, hogy az o rúgó által becsip­tetett, illetve fogva tartott m jegyet az i tolókával kapcsolt k szög tolja az l tokból ki. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents