8418. lajstromszámú szabadalom • Újítás négylábú állatok mozgását utánzó készülékeken

vége G G'-be van ágyazva, míg másik vége a G2 patákkal van csuklós kapcsolatban. A hátsó G\ G\ paták mozgatása is ha­sonlóképpen eszközöltetik. Ezek az F2 F2 emeltyűkkel vannak csuklósan kapcsolva, melyek a hátsó A váz szilárd Xx csapszöge körül lengenek. A 1) 1)L 1), D\ forgattyúk és az E El körhagyó korongok akként vannak elhe­lyezve, hogy az állat lábainak mozgásai oly egymásutánban, úgy következnek, mint az élő állat lépései. A fej (1., 2. és 6. ábra) szintén mozgat­ható. Az utóbbival szilárd összeköttetésben vannak a H H emeltyűk, melyek szilárdan nyugszanak az e tengelyen, mely az A1 elő­vázba forgathatóan van beágyazva. Ezen H emeltyűk egyike (6. ábra) egy sarkantyúval van ellátva, mely I kilincs hornyába kapasz­kodik. Utóbbi az E3 vázra van csuklósan ágyazva és egy, az A1 elővázban lengő K emeltyű szabad végével egy kapcsolórúd által van összekötve. Egy f rúgó által (1. ábra) a fej folytonosan fölfelé szorít­tatik. A fej lehajtása az E3 váz emelkedése által következik be; ezáltal az 1 kilincs és ezzel együtt a II emeltyű sarkantyúja addig mozog vele, míg előbbi az / kilincs hor­nyából kiugrik. A H emeltyű átfektetése által kikapcsolhatjuk az egész szerkezetet. Az állat fülei az o tengelyeken nyug­szanak (1., 2. és 6. ábra), melyek a fejbe vannak ágyazva és n forgattyúkkal ellátva, melyekben egy-egy forgatható m csapszög van, mely az e tengelyen forgó M emeltyű­vel van összekapcsolva. Ezen emeltyűk sza­bad végei M1 rúgók által az L L peczek­korongok felé szoríttatnak, melyek a C tengelyre vannak ráékelve. A fark lengő mozgást végez. A fark az N tengely p lapján nyugszik, mely az A hátsó vázban forgathatóan és eltolhatóan van beágyazva. Ezen tengelyen egy g1 peczek nyugszik, mely a megszakított moz­gást egy, az E\ vázba elhelyezett g nyúl­vány által kapja. Az N tengely visszafelé való mozgása r lemezrúgó közvetítésével jön létre, az A váz hátsó részében van elhelyezve és az N tengelyen nyugvó hasí­tott r1 tokba nyúl. Az N tengely a P emeltyű által tolható el. Ezen esetben a g1 peczek a g nyúlvány kikapcsolódik és a fark mozgása meg van szakítva. Az A1 előváz az A hátsó vázzal csukló­san van összekapcsolva, hogy az állat az oldal felé is mozgást végezhessen. A B2 B3 fogaskerék-átvitel miatt ezen mozgás csak igen csekély lehet. Az elmozdulás határolá­sául a hátsó vázban d csapszög van elhe­lyezve, mely az A1 előváz hasítékába ér. A B2 B3 fogaskerekek fogainak ezen moz­gásnak megfelelőleg domborúan kell kiké­pezve lenni. SZABADALMI IGÉNY. 1. Négylábú állatok mozgását utánzó ké­szülék. jellemezve az által, hogy tetsző­leges erő által hajtott fogaskerekek két C C1 tengelyt forgó mozgásba hoznak, melyek D ZH Z)j D\ forgókorongok köz­vetítésével a lábak mozgását b b1 b\ forgási pontjaik körül és körhagyókoron­gok E El h\ E\ és E2 E3 E\ E\ csúsz­tató keretek közvetítésével, melyekbe a lábak forgathatóan vannak ágyazva, azok­nak fölemelését eszközlik, miáltal a csuklósan kapcsolt G Gl ff2 G2 lábszá­rak és paták mozgása az F F1 F2 emel­tyűk által jön létre, melyek ezen tagok­kal csuklósan vannak összekapcsolva és melyeknek szabad végei az A A1 vázra az X X1 csapszögekkel vagy a legköze­lebb eső tagra vannak kapcsolva. 2. Az 1. alatt jellemzett készülékén a ru­gósan megfeszített fej mozgatására az E2 E3 csúsztató kereteken nyugvó I kilincs, melyeknek hornyába a H emel­tyűk benyúlnak, melyek a fejet hordják és az előváz e tengelye körül forgatják. 3. Az 1. alatt jellemzett készüléken a fülek mozgatása az L peczekkorongok által, melyen rúgó által megfeszített M M1 emeltyűk csúsznak, melyek az álló o tengelyre elhelyezett fület azokkal tet­szőlegesen közbeiktatott készülékekkel forgatják.

Next

/
Thumbnails
Contents