8406. lajstromszámú szabadalom • Czentráló készülék esztergapadokon megmunkálandó tárgyakhoz

Ez utóbbin az m teknő legczélszerűbben egy csavar segélyével van megerősítve. Hogy a p lemezt a megfelelő helyzetben rögzíteni lehessen, a k fej az s csavar befogadására szolgáló csavarmenetekkel van ellátva, mely végével a b1 szorítópofa egy furatába fogód­zik, minek következtében az utóbbit vagy a p lemezre lehet szorítani és ezen rögzíteni, vagy pedig a p lemezt eltolhatóvá tenni. A készüléket a munkára következő módon készítjük elő. Elsősorban a mintát hozzuk megfelelő helyzetbe és az s csavar meghúzásával abban rögzítjük. Ezután a nyomást gyakorló koron­gok egyikét a mintához czentrikusan köze­lítjük és a t taposó emelő lenyomásával a czentráló készüléket annyira emeljük, hogy az m teknő, illetve a c henger fala a czen­trikus falra fekszik. Most már mindaddig, míg a készülék ebben a helyzetben van, a t1 állító csavart, melyet az előbb leírt munka előtt igen természetesen mélyre lecsavar­tunk, annyira fölcsavarjuk, hogy az m teknő, illetve a c henger a czentrikus korongra feküdjön. Ha már most a munkadarabot alakítani kell. a teknőt a t1 állítócsavar által megsza­bott magasságig kell emelni, a korongot a teknőben elhelyezni, ekkor ez a mintára fekszik, a nélkül, hogy a forgásban részt venne. A nyeregszög eine mozgása alatt a munkadarab a súrlódás következtében moz­gásnak indul, czentrikusan forog és ki nem eshetik. Ha a bádogkorongot a nyeregszög és a forma között biztosan befogtuk, a ké­szüléket a taposóemelő lenyomásával el­eresztjük és a munkát a szokásos módon befejezzük. SZABADALMI IGÉNY. Czentráló készülék esztergapadokon meg­munkálandó tárgyakhoz, mely a /.• fejen megerősített és a taposó emelő által f vonórúd közvetítésével működtetett m teknőből vagy c hengerből áll, melybea korongot a tL állítócsavar által határolt állásnál a formára szorítjuk, oly czélból, hogy a munkadarabot czentrálhassuk és hogy az utóbbinak a czentrálás köz­ijén való kidobatását meggátolhassuk. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvónyfársaságr nyomdája RudapcHen

Next

/
Thumbnails
Contents