8285. lajstromszámú szabadalom • Javítások takaréktűzhelyeknél

- 2 -A szabályozó szelepnek ez az állása a főzés czéljának felel meg. Ha sütni akarunk, akkor a szelepet a 4. ábrabeli helyzetbe hozzuk, vagyis elzárjuk vele a fiistcső ol­dalsó nyílását. Ekkor a meleg levegő a nyilak irányában körüljárja mindakét sütőt, bemegy a fiistcső alsó nyílásán és az egész füstcsőn végig haladva a kéménybe jut. Vi­lágos, hogy a szabályozó szelep a mindenkori szükséglethez képest a most jelzett két szélső állás között bármely tetszőleges helyzetet fölvehet. A szabályozó szelepet a 12 fogan­tyúval összekötött 15 rúddal a tűzhely ele­jéről igazgatjuk. 3. és 4. ábra a füstesőnek a takaréktűz­helyből való 5 kiágazását kétféle elrendezés szerint mutatja; az első esetben ugyanis a fiistcső ta tűzhely tetején, a második esetben oldalán ágazik ki; ez azonban a dolog lé nyegét természetesen nem érinti. A 10 takarólemez az alsó sütő körül tereli a meleg levegőt a szabályozó szelepnek a 4. ábrabéli, valamint közbenső állásainál. Ez a takarólemez, az eddigi takaréktűzhelyek­nél a 9 választó lemezzel egy darabból ké­szült, nálunk azonban külön darabot képez azért, mert a füstválasztó lemez a mi ese­tünkben a tűzhely alsó lapjáig van meg­nyújtva, ami az eddigi takaréktűzhelyeknél nem fordult elő, mert a falazás már 10 ta­karó lemezen alól elkezdődött. 5 füstcső könyökalakú és a könyök fölső lapján 8 vízmedencze nyugszik. A vízme­dencze a 9 lemezhez szorosan illeszkedik, úgy hogy alulról is, meg oldalról is mele­gítve van; ami az eddigi takaréktűzhelyek­hez képest, amelyek falazott füstcsővel bír­nak, és így vízmedenczéjük csak tökéletlenül melegedhetett, lényeges előnyt képvisel. A fiistcső és 9 lemez nem érintkezik egy­mással és a 3., 4., 7. ábrákban látható 16 könyökcső köti őket össze. Az elmondottakból látni, hogy ha még a falazást a tűzszekrénynél 17 öntött vaskosár alkalmazásával elkerüljük, úgy az egész takaréktűzhelynél nincs szükség sehol fala­zatra. SZABADALMI IGÉNYPONT. Javítások takaréktűzhelyeknél, jellemezve az egész hosszában vaslemezből készült könyökalakú 5 füstcső, a kürtőt a taka­réktűzhelytől elválasztó az egész takarék­tűzhelye keresztmetszetét elfoglaló 9 vá­lasztólemez, a meleg levegőt az alsó sütő fölé terelő 10 takarólemez, a falazás helyettesítése czéljából a fölső sütőre he­lyezett két 14, szélén fölhajlított 13 ta­karó-lemez, 5 fiistcső könyökének fölső lapjára helyezett, és 9 választólemezzel szorosan érintkező 8 vízmedencze által, jellemezve továbbá az 5 füstcsőben al­kalmazott 6 szabályozó szelep által, amelynek segélyével a meleg levegőnek a sütők körüli áramlását szabályozhat­juk ; mindez a takaréktűzhelynek falazás nélkül való előállíthatása, a vízmedencze kellő mértékű fölmelegítése, és a meleg levegő huzatának szabályozása czéljából. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapest* r

Next

/
Thumbnails
Contents