8271. lajstromszámú szabadalom • Eljárás malátalének malátalisztből való előállítására

az üsthöz folyik vissza, hol újból fölme­legszik. Az említett a czefrézőkádon b főzőüstön és d szivattyún kívül még a következő ké­szülékek szükségesek: a derítőkád gyanánt szereplő előczefréző, a tetszőleges alakú c hűtő, továbbá a diastase-tartalmú folyadék leszivatására szükséges F edény. Maga a munkamenet a következő: Az előczefrézőben a malátalisztet vala­mely melegvíztartályból származó 35°-os vízzel beczefrézzük, a czefrét az a czefréző­kádba visszük, és a d szivattyú üzembe­hozatalával az időközben mintegy 44° C.-ra fölmelegített víz keringését megindítjuk és a czefrézését folytatjuk. Ha a czefre a víz­fürdőben 65—66°-ra fölmelegedett, — mi által a ezefre esetleges hozzáütését is meg­gátoljuk, már azért is, mert a szivattyú megállításával a víz keringését és a további fölmelegítést megszüntethetjük, — a további melegítés beszüntetése után a derítő-csapo­kon a malátalé 1 /1 0 —1 /8 részét lefogatjuk, és az / edénybe vezetjük. A kádban maradó malátalét a vízkerin­gés megindítása által egész 75°-ra fölhevít­jük. Ez a ezefrézés megindításától számítva körülbelül 2X I2 —23 /I órát vesz igénybe. Most már a szelepeket átállítjuk és a gőzt a czefrézőkád köpenyébe vezetjük, a czefrét pedig tetszőleges hosszú ideig főz­zük. A főzés befejeztével a czefrét 15—20 perczig magára hagyjuk és a malátalét lecsapoljuk. Ez 94—98a hőmérséklettel, te­hát körülbelül még forró állapotban folyik le, még pedig teljesen derült és könnyen folyó állapotban, még akkor is, ha igen finom malátalisztet czefréztünk is be, a tör­köly laza állapotban, mint valami száraz szivacs marad hátra. A malátalé nagyobb részének lefolyatása után a törkölyt leforrázzuk. Ez az így nyert malátalé esetleg tartalmazhat még keményítőt, tehát a termény zavarossá és ragadóssá válhat, minthogy még igen finom malátaliszt alkalmazása esetében nincs ki­zárva, hogy a diastase a keményítő egy részét maltozevá és dextrinné nem alakí­totta át, és hogy ezek a keményítőrészek főzés közben föl nem pattannak. Hogy már most ezt a keményítőt is in­vertálhassuk, úgy a forró malátalét, mint a második fölömlést, a e hűtőkészüléken át a b főzőüstbe vezetjük, hol azt 69—65°-ra lehűtve, az f edényben levő hideg, úgy­nevezett infuzió-malátalevet keverjük, mely — sok diastasét tartalmazván — az újon­nan föltárt keményítőt is invertálja. Ha az elczukrosítás befejeződött, ha tehát a jódoldat a malátalét többé meg nem kékíti, az utóbbit — egészen úgy, mint ed­dig is történik — fölforraljuk és komló hozzáadásával sörré kifőzzük. Az egész előbb leírt munkafolyamat mintegy 8 órát vesz igénybe. Az új eljárásnak az az előnye, hogy úgyszólván az összes, a malátában levő keményítő, mint azt többszörös nagyban végzett kísérletek is igazolják, körülbelül Vti4°/o kivételével invertálható, ellenben az Összes többi eljárásnál mintegy 5—6°/0 ke­ményítő föltáratlanul marad a törkölyben. Ennél az eljárásnál a készülékek egy­szerű elrendezéséből az következik, hogy malátalé egyáltalában el nem vész, más­részt pedig sok munkát takarítunk meg, mert egy ember az összes készülékeket ke­zelheti. SzABADALiMl IGÉNY. Malátalének malátaliszt alkalmazása eseté­. ben való előállítására szolgáló eljárás, jellemezve azáltal, hogy a diastase-oldat egy részének lefejtése után az egész czefrét lassan felforraljuk, derítjük és kilúgozzuk, az így nyert második maláta­lét pedig a diastase-oldattal elczukro­sítjuk. (t rajzlap melléklettel.) I'.illa., részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents