8218. lajstromszámú szabadalom • Ellenkező irányban fordulás nélkül mozgatható teherkocsi

képest) az egyik vagy a másik kerékten­gelyt rögzítse és emellett egyszersmind a másik keréktengelyt szabaddá tegye, úgy liogy az súrlószögé körül foroghasson, minthogy a mellső kocsialjnak (a menetirányban) mindigforgathatónak, ahátsó kocsialjnak pedig szilárd helyzetűnek kell lennie. A jelen találmány tárgyát képező kocsinál (1. ábra fölülnézet, 2. ábra metszet x—x vonal irányá­ban) e czélból a kocsialj két tökéletesen simetrikus részből áll. melyek mindegyiké­hez egy B R kerékpár tartozik, mely A A tengelyek csapjára támaszkodik. Mindegyik keréktengelyhez az S kocsirúdollóval bíró 1) D kocsirúdkarok tartoznak, melyek között D1 kocsirúd egy (kihúzható) C csap­szög segélyével erősíttetik meg. A kocsirúd­karok egy ívalakú E keresztkar (súrlófa) által vannak egymással összekötve; az L nyújtó, melynek mindkét oldalán két ív­alakú F kitámasztórúd vonul végig, mind­két oldalon az A keréktengelyig terjed és mindkét oldalon egy lazán keresztüldugott AT súrlószög segélyével forgathatólag van a keréktengelyekkel összekötva Az Fkitámasztó­rudak fölé mindkét oldalon G kengyel van föl­helyezve: (3. ábra keresztmetszet az 1. ábra y—V vonala irányában). A kocsi közepén L nyújtó fölött egy II keresztemeltyű van j j végcsapjaival /> csapágyakban forgathatólag az F kitámasztórudakra ágyazva és az egyik j csapvégre egy fölfelé irányuló P kéziemeltyű van fölékelve, melyek (jobbra illetőleg balra való) forgatása által a középső II keresztemeltyű is forgattatik. A H ke­resztemeltyűtől jobbra és balra egy-egy h h karpár indul ki és ezen a h karok mind­egyikének szabad vége (lásd 3., 4. és 5. ábrát is) lazán az l szemben (fül) rejtőzik, mely fölfelé o csapba, lefelé pedig oL csapba megy át. I szemek G kengyelen és E ke­resztkaron belül fekszenek és azoknak fölső 0 csapjai lazán a G kengyelekben lévő fúratokban rejtőznek és ezen furatokba függélyesen, egyenes irányban vezettetnek, míg o1 csapokkal átellenben, melyek ezen­kívül 7j alátétlemez furataiban lesznek egye­nesen vezetve, további fúratok vannak az e keresztkarokban elrendezve oly módon, liogy az l szemek fölemelése és sülyesztése áltaí az alsó o1 csapokat E keresztkar furataiból kiemelhetjük, illetve azokba bevezethetjük, ami a P főemeltyű forgatása által történik, mely a kocsi 0 fölső állványán egy kere­ten belül vezettetik és mindenkori helyze­tében v tűzőcsapszög által rögzíttetik, mint ez a 2. ábrából látható. A készülék működése a következő : Az 1. és 2. ábrákban föltüntetett helyzet­ben a kocsi a rajzok nyílirányában a me­netre kész, a mellső kocsialj N súrlószögé körül forgatható, míg a hátsó kocsialy (és ezzel együtt a hátsó keréktengely) rögzítve van, miután ott az l szemek ol alsó csapjai a mellső E keresztkar átellenes furataiból ki vannak emelve (2. ábra), és ennek kö­vetkeztében megengedik a mellső kocsialj­nak súrlószögé körüli forgását. Ha a kocsival (megfordítás nélkül) az ellenkező irányban akarunk haladni, akkor az előbb forgatható mellső kocsialjat rög­zíteni kell, mig a korábban rögzített hátsó kocsialjat súrlószögé körül forgathatóvá kell tennünk. E végből P kéziemeltyű v szöge­csét kihúzzuk, a P emeltyűt (a rajzolt nyíl irányában jobbra) forgatjuk, miáltal II ke­resztemeltyű és ezzel együtt annak h oldalkarjai is forgattatnak. úgy hogy az egyik (bal) h karok és az azokat körülvevő l szemek fölemelkednek, a másik (jobb) h karok és azoknak / szemei sülyednek, ezál­tal az alsó o1 csapok balról kijönnek a (bal) keresztkar furataiból és a korábbi hátsó kocsialj N súrlószögé körül forgathatónak mutatkozik és mozgatható mellső kocsialjjá lesz, míg egyidejűleg az alsó o1 csapok (jobbra) a másik (jobb) E keresztkar fura­taiba behatolnak, ezáltal a karokban súrló­szögé körül forgatható mellső kocsialjat rögzítik és hátsó kocsialjjá változtatják. Ha Dl kocsirudat a (jobb) kocsirúdollótól eltá­volítjuk és azt betesszük az ellenkezően fekvő (bal) kocsiollóba, akkor a kocsit, anél­kül. hogy azt megfordítanék, a korábbi iránnyal ellenkező irányban mozgathatjuk. A P kéziemeltyűt ezután új (a 2. ábrában pontozva jelzett helyzetében) r tűzőszögecs­csel újból rögzítjük.

Next

/
Thumbnails
Contents