8187. lajstromszámú szabadalom • Eljárás melírozott vagy többszínű szövetek előállítására

— 2 hogy azt mángorlógépen munkáljuk meg, mi még hatásosabb, vagy szőrösítés, vagy végül az előbb említett műveleteknek egye­sítése által. Az egész eljárásnál tehát épen az ellen­kezőjére törekszünk annak, a mire a közön­séges nyomtatásnál törekedtünk, hol az a czél. hogy a minta lehetőleg éles legyen. További jellemző különbség az én el­járásom és az állati rostokból készült szö­vetek nyomtatására szolgáló eljárás között az, hogy az utóbbit csak 80 cm. szélességű gyapjú-mousseline vagy gyapju-flanellre le­het alkalmazni és csak egyoldalon vé­gezhető. Minden szöveten több-kevesebb szövési hiba van, mi rendesen hosszanti csík alak­jában látszik és az egyenlőtlen fölvetés (vékonyabb vagy vastagabb lánczfona­lak) következménye. Hogy ez a hiba még inkább láthatóvá ne legyen, nyomta­tásra soha sem lehet oly mintákat alkal­mazni. melyek vonalai a láncz vagy vetülék fonallal párhuzamos. Új eljárásom szerint a nyers szövetet úgy lehet előkészíteni, mintha azt külön­böző módon szőttük volna. így pld. közön­séges köperkötésű szövetre keresztirányú csíkokat nyomathatunk, úgy, hogy a szövet diagonál kötés szerint készültnek látszik. Ha ugyanazokat a nyomtató hengereket használjuk a szövet balfelének nyomtatá­sára, úgy, hogy a kötés és minta egymást derékszög alatt messék, szemcsés (gránité) szövet keletkezik. Ha a szövetet négyzetes mintával nyomatjuk, a köperkötés eltűnik és vászonkötés benyomását teszi. Igen kedvelt gyapjúszövet készül, ha a lánczfonalakat a szövés előtt színes kereszt­csíkokkal nyomatjuk, ezután többszörös nyújtással a lánczfonalak kölcsönös hely­zetét megváltoztatjuk, hogy így egy mélange szövetet állítsunk elő. melyet föltalálója sze.rint «Vigoureux»-nek nevezett fonalakká fonunk. Az előbb leírt eljárásommal a Yigou­reux hatások különösen előnyösen állíthatók elő. minthogy egyrészt az eddigi gyártás­mód összes hátrányai elmaradnak, másrészt pedig a hatások szebbek és tisztábbak, mint az eddigi eljárással elértek. Ha a Yigoureux-féle eljárást az enyim­mel összehasonlítjuk, a megfelelő frázisok a Yigoureux eljárásánál: 1. a lánczfonalak nyomatása. 2. a fonalaknak a melange előállítása czéljából Gill-Boxon való nyújtása, 3. fonás, 4. szövés, 5. appretálás. Az én eljárásomnál: 1. a szövet nyomatása, 2. a szövetek mosása, mángorlása, szőrö­sítése, stb. hasonló czél elérésére. 3.. 4. elmarad. 5. appretálás. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kijárás mindazon hatásoknak, melyeket eddig színes, melirozott (Yigoureux) vagy más fantasie szálakból szövés által állí­tottunk elő. nyomtatás segélyével való létesítésére, jellemezve az által, hogy a tetszőleges fantasie szöveteket egyenle­tesen nyomatjuk és a mintát a szálak elforgatása és eltolása által összezavar­juk. hogy a minta éles körvonalait el­tüntessük és hogy a szövet melirozott vagy többszínű szövet alakját vegye föl. 2. Az 1. alatt jellemzett eljárás úgy kivivé, hogy a minta által a kötést látszólag megváltoztatjuk. PAL.AS RÉSZVÉNYTÁftiSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTED

Next

/
Thumbnails
Contents