8176. lajstromszámú szabadalom • Vízcsöves gőzkazán-szerkezet

benyúlnak a gőzgyűjtö hengerbe is. a mi által a hengerfenéken levő víz nem vesz részt a czirkuláczióban és így a benne tartal­mazott iszap lerakódhat. Továbbá minden egyes cső fölé egy ernyő alkalmaztatik, a mely csőből a rohamosan kitóduló gőzt az egész kazán vízszinén egyenletesen elosztja, úgy hogy az egész víztükör mint elpáro­logtatási fölület szerepel. Ezen ernyők kerü­letűken csipkézettek, úgy hogy az apró élek mint megannyi vízválasztók szerepelnek. Hogy a csövek a tisztításra könnyen hozzá­férhetők legyenek, a szekrények közt némi hézag van, illetőleg a szekrények bordák által távol tartatnak egymástól, mint az «Ujitások túlhevítőkön® czímű szabadal­mamban bővebben leíratott. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vízcsöves kazánszerkezet, a mely áll egy­mással párhuzamosan elhelyezett fölső és alsó szekrényekből (B és C), az azo­kat összekötő álló, vagy közel függélyes csövekből A összeköttetésben egy vagy több a fölső szekrények fölé, mellé vagy elé helyezett gőzgyűjtö E hengerből, és egy vagy több az alsó szekrények mellé vagy alá helyezett iszapfogó hen­gerből G, a mely hengerek egymás közt egy vagy több cső által G direkt (a szekrények és A csöveken kívül) közlekedhetnek (1. és 2. ábra). 2. A vízcsöves kazánszerkezet, a mely áll egymással párhuzamosan elhelyezett és közfal által alsó és fölső részre osztott szekrényekből B1 az ezekbe erősített álló Field-féle csövekből A1 és egy vagy több, a szekrények mellé vagy fölé helyezett gőzgyűjtőből El, a mely külön-külön közlekedik minden egyes szekrény alsó és fölső részével. 3. Az 1. és 2 alatt jellemezett kazánszer­kezetnél egy gőzfogó ernyő I alkalma­zása a gőzvezető H csövek fölé. 4. A 2. pont alatt jellemzett szerkezetnél a gőzvezető H csövek olyatén alkalma­zása, hogy azok belenyúlnak a gőzgyűj­tőije, a minek következtében a gőz­gyűjtő fenekén levő víztömeg nem vehet részt a czirkuláczióban, illetőleg lerakhatja az iszapot. (2 rajzlap melléklettel.) t 'alias részvénytársaság nyomdája Budapestet)-

Next

/
Thumbnails
Contents