8148. lajstromszámú szabadalom • Javítások ekénél

— 2 egyik végén csavarmenetekkel és <1l csavar­anyával. másik végén </2 csavarfejjel van ellátva. </1 csavaranya segélyével az eke­szarvakat, illetőleg azoknak fogantyúit az f köríves lyuk által megengedett határok közt tetszőleges állásban rögzíthetjük. 2. A szántóvas állását az 1. és 3. ábrá­ban föltüntetett módon úgy szabályozzuk, hogy (j eketestet és ezzel li szántóvasat k csap körül / rúd segélyével mozgatjuk. E czélból I rúd fölső vége csavarmenetekkel van ellátva, amelyeken m n csavaranyák vannak alkalmazva, amelyek a gerendelybe erősített o tuskót fogják maguk közé, m n csavaranyákkal 1 rudat úgy köthetjük az ekegerendelyhez, hogy az eketest p nyúl­ványa a gerendelyhez közelebb vágy távo­labb jusson. E czélból a ekefej csap körül foroghatólag van az ekegerendelyhez erősítve. Ily módon h szántóvas kisebb vagy nagyobb mértékben neki fordul a barázda fenekének és a barázda is megfelelően se­kélyebb vagy mélyebb lesz. Az 1 rúdnak az o tuskóban megfelelő játéka van. 3. r kormánylemez állását az (1. 3. és 6. ábrák) szerint a l rúdhoz s könyökvassal erősített t rúd segélyével szabályozzuk oly módon, hogy a t rúd csavar-menetekkel bíró egyik végére u1 n° csavarokat tesszük, amelyek s könyökvas végét magok közé fogják, n1 u2 csavarok segélyével t rúdnak a kormánylemezzel való összeerősítési pont­jáig terjedő része rövidebbre vagy hosszabbra vehető; ezzel a kormánylemez is kijebbvagy beljebb hajlik a gerendelytől, r kormány­lemez () ekemellhez r1 r2 szögecsekkel van kapcsolva, amelyek szárainak a kormány­lemez r3 rl kivájásaiban kellő játéka van. Úgy szintén laza a kormánylemeznek t rúd­dal való összefüggése is. a kormánylemez­nek ugyanis nx y2 fejek közt játéka van. 4. A gerendelynek az eketaliga tengelyén való beállítása az (1. 2. 7. ábrák szerint úgy történik, hogy az eketaliga a2 tengelyé­nek fölső lapjára 61 b2 kampók vízszintes alsó szárai fekszenek, alsó lapjára pedig c3 váltót alkalmazzuk, amelyhez a kampók víz­szintes alsó szárait rfs d1 kapcsokkal és az ezek csavarmenetekkel ellátott végein levő fL f2 csavarok segélyével fűzzük hozzá. Ha fl f1 csavarokat meghúzzuk, a váltót és kampóvasakat a tengelyen rögzítjük; ellen­kező esetben e részeket a tengelyen a kívánt helyzet eléréséig elcsúsztathatjuk. A kampók alsó része föl van hajlítva, hogy csak a c3 váltóval együtt mozdulhassanak ; b1 b- kam­pók egymáshoz való helyzetét a közéjük erősített g3 tuskó rögzíti, amelyre a kampók közé betolt /tl gerendelyvég ráfekszik és utóbbiak közt játékkal bír, miközben a kam­pók a gerendelyt a közűlök való kieséstől megakadályozzák. Az eketaliga tengelyének alsó lapjához van erősítve a Jc1 taliga-húzórúd, amelyen a vonóerő működik. A vonóerő egy részét a gerendelyre lx láncz viszi át, amelynek hossza m1 -nél szabályozható. A húzó erő másik részét n1 láncz adja át a gerendely­nek. Ezt a lánczot nem szabályozzuk. b1 b2 kampónak a tengelyen való külön­böző helyzetének megfelelőleg a váltón o1 , o2 , o3 lyukak vannak, amelyek px peczek segélyével a taliga-húzórúdnak és váltónak összekapcsolására szolgálnak, aszerint, amint az utóbbinak helyzetét, a tengelyen változ­tatjuk. A váltó elmozdulásával a gerendely helyzete a taliga kerekeihez képest változni fog és mivel a nagykerék mindig a baráz­dában halad, a gerendely elmozdításával a barázda helye is együtt változik, ami bizo­nyos határig annak szélességét is befo­lyásolja, 5. A kis vagyis tarlókerék magasságának szabályozása czéljából (1. 2. és 3. ábrák) az eketaliga a1 tengelyének p1 fölgörbített végé­ben s1 trapéz alakú lyuk van, a melybe a tarló-kerék könyök-tengelyének tl trapéz keresztmetszetű függélyes része illik, úgy, hogy azt nem tölti ki egészen, minélfogva abban föl és lefelé mozgatható, és u% csa­varral megszorítható. Ezen módszer előnye az, hogy a fl függélyes rész trapéz alakú volta folytán a tarló kerék rögzítésére egyetlen u3 csavar elégséges. SZABADALMI IGÉNYEK. Javítások ekéken, jellemezve azáltal, hogy egyszerű módon lehetővé teszik azt. hogy

Next

/
Thumbnails
Contents