8140. lajstromszámú szabadalom • Papírelosztó készülék

csakhogy a mellső lap "helyett az i i oldal­lapok vannak elrendezve, melyek a készü­léket állásában megtartják; ezenkívül a polcz alatt közepén és külső részén a g pálcza vagy pálczák vannak elhelyezve, melyek az egyes lapok kitépését elősegítik. A külön elrendezett és elzárható k hátsó fal a készülék megerősítésére szolgál. Ezen polczot úgy is alkalmazhatjuk, hogj' a g pálcza vízszintesen feküdjék, mely eset­ben a készüléket az l lyukon függélyes falra akasztjuk, a mikor is a k lap a tokot elzárja. Végre megemlítendő, hogy leírt készülé­ket a legkülömbözőbb használati tárgyakkal, pl. dohányzókészlettekkel stb. lehet kap­csolatba hozni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Papirelosztó, jellemezve közepükhöz közel összehajtott, a kiálló b szélek és ismeretes d kötőszerek által egy közös c alapra megerősített a papírlapok által 1., 2. és 3. ábrák. 2. Az 1. alatt jellemzett papirelosztónak egy foganatosítási alakja, melynél az a papírlapok kiálló b szélükkel fölváltva vannak egy alaplap, illetve a c tok egyik és másik szélén megerősítve 9. és 10. ábrák, 3. A 2. alatt jellemezett elosztónál egy vagy több g pálczának elrendezése a c tokon, melyre a legalsó a papírlapok szabad szélükkel ráfekszenek, oly czél­ból, hogy azokat a készülék ferde vagjr vízszintes helyzetében könyebben lehes­sen kitépni. 4. A 2. alatt jellemezett elosztó elhelyezé­sére egy h polcz, mely mellső lapja helyett i i szélekkel és egy vagy több g pálczával van ellátva az osztogató rögzítésére és az egyes lapok kiszakí­tásának megkönnyítésére. 7., 8., és 9. ábrák. (1 rajzlap melléklettel. I'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents