8139. lajstromszámú szabadalom • Folytonosan működő sajtó pogácsák és briquettek előállítására

— 2 — gáa következtében a G garatból sajtolandó anyaggal megtelt F szekrény a k matrieza fölé tolatik. úgy hogy az F szekrényben lévő laza anyag k mintába hull. míg F1 lemez a G garatot elzárja. Ezután egy má­sodik ugyancsak a W főtengelyen megerő­sített H1 emeltyű h1 h! > emeltyűre való vo­natkozással ez utóbbi tengelyén mereven fekvő hl emeltyűbe ütközik, miáltal h1 //5 emeltyű első helyzetébe visszavitetik, tehát F szekrény k matriczától tova G fölöntő­garat alá tolatik. Mihelyt ez megtörtént a le­felé menő P sajtoló az alsórészbe vagyis k mintába jut és itt az abban foglalt anyagot szilárd pogácsává vagy téglává sajtolja össze. A már kész briquette azután egy máso­dik emeltyűszerkezet segélyével a k mintá­ból kilöketik. A /«• minta fenekén p1 csap megy keresztül, melynek végén p kilökő­dugattyú van elhelyezve, mely ép úgy, mint a k minta feneke, át van lyukasztva. A p1 csapot alsó végén w emeltyű tartja: a >r emeltyű vagy rúd mindkét vége az állvány­ban vezetett z1 rúdhoz van kapcsolva, me­lyen közös csapon z2 s3 rudak vannak el­helyezve. melyek megint a maguk részéről egy-egy A8 , illetve h2 könyökemeltyűvel mozgathatóan vannak összekötve. A W fő­tengely mindegyik oldalára S tárcsa van fölékelve, mely egyik oldalon a ütköző po­fákkal. másik oldalán b ütköző pofával van ellátva. Az előbb említett /j2 és hs emeltyűk fölső karjai, melyek S tárcsától jobbra és balra fekszenek, váltakozva az a és h pofák pá­lyáiba jönnek, még pedig úgy, hogy ha a P sajtoló legmagasabb helyzetében és a töltő­szekrény a k mintától oldalvást van, akkor a b pofa lts könyökemeltyűre akként hat, hogy ezt megemeli, miáltal a z3 rúd, z1 rúd és w kereszt emeltyű közvetítésével a p kilökődugattyú annyira fölemeltetik, hogy a sajtolt pogácsa, vagy briquette a k mintából följut az asztal fölső lapjára. E pillanatban azonban a fönt leirt módon F töltőszekrény, újabb sajtoló anyaggal megtöltve, ismét a k minta fölé vitetik és e mellett a kész pogá­csát a T asztalon félretolja, a honnan azt akár géppel akár kézzel eltávolíthatjuk. Ekkor a másik a pofa kezd működni, úgy hogy a /t2 könyökemeltyű fölemelt karja fölé jut és ezen emeltyűt lefelé mozgatja, miáltal 22 z1 és w rudak segélyével a p ki­lökődugattyú k mintában ismét lefelé moz­gattatik. úgy hogy ez utóbbi új anyag be­fogadására és újabbi pogácsák vagy briquet­teknek az előbbi leirt módon való előállítá­sára készen van. SZABADALMI IGÉNYPONTOK. 1. Laza anyagból való pogácsák vagy bri­quettek folytonos előállítására szolgáló sajtó, jellemezve S1 állványban föl- és lefelé mozgatható P sajtoló, lyukakkal vagy nyílásokkal bíró k alsórész vagy minta által a kisajtolt folyadék lefolyá­sának lehetővé tétele czéljából, Fl záró­lemezzel ellátott F töltőszekrény által, mely a sajtó F asztalán a G fölöntő­garat alól k minta fölé tolható tartalmá­nak kiürítése czéljából és végül egy emeltyű által a k mintában működtetett ji kilökő dugattyú által, a kész pogácsá­nak vagy briquettenek a mintából való kilökése czéljából. 2. Az 1. igénypontban jellemzett sajtónál az F töltőszekrény ide-oda mozgatására szolgáló berendezés, mely beiktatott s tagok által a szekrényhez kapcsolt hx h6 emeltyűből áll, mely a W főtengelyen fekvő // védőpeczek segélyével az egyik és ugyanazon tengelyen fekvő második IP védőpeczek segélyével a második irányban mozgattatik, a mi az F töltő­szekrény eltolását eredményezi. 3. Az 1. igénypontban jellemzett sajtónál egy. a p kilökő dugattyú föl- és lefelé mozgatására szolgáló szerkezet, mely ezen dugattyú rúdjával w z1 z2 zs rudak által összekötött két b2 és /i3 könyök­emeltyűből áll. melyeket az S tárcsán el­helyezett a és b pofák váltakozva föl- és lefelé mozgatnak és az említett rudazat által a kilökő dugattyút hasonlóképen föl- és lemozgatják. (2 rajzlap melléklettel.) I'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents