8087. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék kéklángnak előállítására nagy széntartalmú égési anyagokból

- 2 -terjednek és akként vannak méretezve, hogy ezeknek becsavarolásánál az m szelepeket éppen megfelelő módon szorítjuk le. hogy a folyadék szabadon kiömölhessék. Ellenben ha a dugaszokat, utántöltés czéljából, kicsa­varoljuk. az o rúgó, mely a tartály feneke és a k szeleprúdon lévő p gyűrű között rendeztetik el, hatásnak indulva, a szelepet fölfelé húzza és ezáltal a kiömlési nyílást elzárja. A 3. és 4. ábrákban föltüntetett fogana­tosítási alak szintén az i lámpaállványban elrendezett tartályból áll, mely a két a és b kamrára oszlik, melyek közül az egyik, úgy mint előbb, az égési folyadéknak, a másik a víznek befogadására szolgál. A gázosítás azomban itt a v gázosító kamrában megy végbe, a hová a két folyadékot a t kanó­czok segélyével vezetjük, melyek az a és b kamrákból az s csövön keresztül a v kam­rába torkollnak. Hogy egyrészt túlélénk gőzfejlődést, más­részt a kanóczok korai elszenesedését, illető­leg a gázosító kamrának túlságos megron­gálását elkerüljük, ez utóbbit anyagból vagy hasonló hatású anyagból készült x falazat­tal béleljük ki. A lámpának hatása ezen esetben teljesen azonos az első foganatosítási alakéval; a gázosító kamrába vezetett folyadékok a g melegítő láng által elgázosíttatnak; a fejlődő gőzök a kamrában inegkevertetnek és az f vezetékcsövön keresztül a h lángzólioz jutva, lángot képeznek. A tartályt jelen esetben az r lámpalábra föltoltnak képzeljük. A most jellemzett eljárást a kék lángnak előállítására, illetőleg az ennek foganatosí­tására szolgáló most taglalt készülékeket természetesen nemcsak nagy széntartalom­mal bíró égési anyagokból fejlesztett kék lángnak előállítására alkalmazhatjuk, hanem lehet ezen eljárást, melynek lényege abban áll, hogy az alkalmazott égési anyagokkal egyidejűleg vizet párologtatunk el oly keve­réknek előállítása czéljából. mely a láng képezésére szolgál, kevésbbé széntartalmú folyadékoknál is hasznosítani. SZABADAT,MI IGÉNYEK. 1. Eljárás kék lángnak előállítására nagy széntartalommal bíró, égési anyagokból, különösen petróleumból, azáltal jelle­mezve, hogy az égési anyaggal egyide­jűleg bizonyos mennyiségű vizet is elpá­rologtatunk és hogy a keletkező gőzöket összekeverve égetjük el oly czélból, hogy a fejlesztett láng ne kormosítson és nagy hőmérséklettel bírjon, azaz hogy izzó­fényű világítási, forrasztási, főzési, fűtési, motorikus és más technikai czélokra al­kalmassá legyen. 2. Az \. alatt jellemzett eljárásnak fogana­tosítására egy készülék, mely két elkü­lönített égési anyagnak, különösen petró­leumnak, ill. víznek befogadására szol­gáló a és b kamrából áll, a melyekből a d csövekben bekövetkezett elgázosítás után a gőzök egy f keverő kamrába ve­zettetnek oly fonná n, hogy a keverék közvetlenül az egyes folyadékoknak el­gázosítása után állíttatik elő és hogy az az f kamrából a h lángzóba áramlik. 3. Az 1. alatt jellemzett eljárásnak fogana­tosítására a készüléknek egy másik fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a folyadékok az a és b kamrákból egy x agyagfalazattal vagy hasonló anyag­gal bélelt v gázosítóba vezettetnek t ka­nóczok segélyével, a mikor is a keverék szintén közvetlenül állíttatik elő a két folyadéknak a v gázosítóban való elgá­zosítása után és az utóbbiból vezettetik a láng képzése czéljából a h lángzóhoz. (1 rajzlap melléklettel.) I'ailus részvénytársaság nyomdája tíudapes^en

Next

/
Thumbnails
Contents