8086. lajstromszámú szabadalom • Javított készülék ozonnak és fénynek elektromos úton való egyidejű előállítására

nézete, a 2. ábra annak részleteit tünteti föl. A mint látható, az a üvegcsövön az an­nak végeibe beforrasztott b fémsodrony vonul át; c a csúcsos elektródákat jelöli, mely belül c2 fémcsúcsokkal ellátott c1 gyű­rűkből áll, míg a d sín ezen gyűrűket egy­mással vezető összeköttetésbe hozza. A c1 gyűrűk mindegyike előnyösen három hosz­szabb c csúccsal bír, melyek az összes gyűrűk számára egyenlő hosszúak és oly méretűek, hogy az üvegcsövet érintik, úgy hogy az elektródákat az üvegcsőtől egyen­letes távolságban tartják Az alumíniumból készült d síneket czélszerű úgy sajtolni, hogy azoknak belső oldalán a csúcsos gyű­rűk szélességének megfelelő hézagok támad­nak, melyek a gyűrűket befogadják; ekként az összes gyűrűket három négy sín segé­lyével minden forrasztás nélkül összeköt­hetjük. A c csúcsos gyűrűket is legczél­szerűbb kisajtolás által előállítani. Minde­nekelőtt tehát a csúcsos elektródát, állítjuk össze, melybe azután a beforrasztott sod­ronnyal ellátott, részleges vacuummal bíró üvegcsövet betoljuk. Az 1. ábra a csúcsos elektródával ellá­tott üvegcsövet az f állványzatra szerelve tünteti föl, mely azt mindkét végén alátá­masztja. A b fémsodrony a g szorító által az áramforrás egyik sarkával van össze­kötve, mely szorító g1 által van a fémsod­ronnyal összekötve; a c csúcsos elektróda a h, h1 szorító által van a fémforrásnak másik sarkához kapcsolva. A b fémsodronyt vagy pálczát is ellát­hatjuk csúcsokkal vagy hasonló közegekkel, melyeknek alakja természetesen lehet a csúcsos elektródára nézve föltiintetettel azo­nos vagy tetszőleges más szerkezetű SZABADALMI IGÉNY. Elektromos készülék ozonnak és fénynek egyidejű előállítására, mely áll egy rész­leges vákuummal bíró a üvegcsőből, me­lyen egy b fémsodrony vagy pálcza vonul keresztül és a mely kívül egyes villamo­san összekötött c1 fémgyűrűkből képezett c csúcsos elektróda által akként van körül­véve, hogy az üvegcső és az elektródának c2 csúcsai között elegendő köz marad fönn, amikor is az a fémsodrony vagy pálcza valamely áramforrásnak egyik sarkával és a c csúcsos elektróda annak másik sarkával köttetik össze. (1 rajzlap melléklettel.) I'ailus részvénytársaság nyomdája tíudapes^en

Next

/
Thumbnails
Contents