8041. lajstromszámú szabadalom • Újítások vízikerekeken és efféléken

- 3 -tok belsejében lévő N fal elrendezésének és hatásának, miáltal ezen lapátok az ed­digi lapátokkal szemben, melyeknél ezen fal nincs alkalmazva, vagy melyeknél az csak sík föliilettel bír, nagy előnyöket nyújt. Megjegyzendő továbbá, hogy mivel mind­azon átjárások, melyeken át a víz a la­pátba vagy abból kifolyik, görbe irányúak, úgy ezeknek föliiletei a víznek a lapátból való szabad és gyors kifolyását nem gá­tolják. Magától értetődik, hogy a találmány keretén beliil számos módosítás foganato­sítható, a nélkül, hogy ezek a találmány lényegét érintenék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vízi és más efféle kerekeknél lapátok, jellemezve az által, hogy a lapát egy közös H fenékből kiinduló két vagy több, fölső részükön divergáló K, P kam­rával bír, melyek kiömlési nyílásaik felé szűkülnek, úgy hogy a beömlő víznek eleven erején kívül a kiömlő víznek feltartóztatásakor érvényesülő reactió is a kerék hajtására fordíttatik. 2. Az 1. alatt jellemzett lapátnak egy fo­ganatosítási alakja, melynél annak egy fölső N fala V alakkal bír, mely szem­benfekvő A'1 falakkal A* kamráknak foly­tatásait képező, a kiömlési pont felé szűkülő és egymással divergáló P kam­rákat képez, a mikor is az összes fölü­letek meg vannak görbítve, hogy a vízzel szemben ellentállást ki ne fejt­senek. 3. Vízi és más efféle kerekeknél az egyes lapátokban állásukban való rögzítése czéljából azokon egy Q toldatnak és egy E nyelvnek vagy szárnak elrende­zése, mely utóbbit a C kerékkoszorúnak előnyösen a sugarakkal szöget képező T) hasítékain keresztüldugva, egy. a szár­nak fúratába illesztett T peczek vagy egyéb hasonló, a kerékkoszorúnak belső oldalára egyszerűen ráfekvő, könnyen elmozdítható közeg segélyével fölfüg­gesztjük. a mikor is az említett Q toldat fölső It föliiletével a kerékkoszorúnak külső fölületéhez feszülvén, a lapátot állásában mereven megtartja, 4. Vízi és más efféle kerekeknél azoknak a víz beömlési pontjához közel eső ré­szén egy két félből álló szekrénynek el­rendezése, jellemezve annak megerősíté­sére alkalmas V, V karimák által, me­lyeknek szükség szerint görbített X A" Z, Z és B, B1 folytatása egy a lapáto­kat befogadó U köpenyt képez, mely­egyik végén a vizet elterelő B3 ajak­kal bír. (1 rajzlap melléklettel.) i'alias részvény tarsaság nyomdája Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents