8026. lajstromszámú szabadalom • Üveg- és tartályzár illetéktelen utántöltés meggátlására

- 2 ferde helyzetbe hozzuk, akkor a K záró rész, mely az első pillanatban nem áll érintkezésben a folyadékkal, lesűlyed. ill. az a nyílást szabaddá teszi, miáltal a fo­lyadéknak szabad kifolyást enged, a mikor is a kifolyt folyadékmennyiségnek megfelelő légmennyiség fog a hüvelynek fölfelé irá­nyított részén keresztül a palaczkba nyo­mulni. A mint látható, a palaezkot csak föl kell fordítanunk, hogy a K záró részt sűlyesz­szük és ezután megfelelő ferde állásba hoznunk (2. ábra), hogy tartalmát rendes módon kifolyasszuk. A palaczknak legjobban megfelelő hajlása az lesz, melynél a kifolyó folyadék a palaczkba nyomúló levegőnek eléggé nagy szabad átjárást enged, a mikor is a kifolyó folyadék a záró részt sűlyesz­tett állapotban törekszik megtartani. Másrészről világos, hogy ha az üres pa­laczkba a nyak végére illesztett cső segé­lyével valamely, pl. magasabban álló tar­tályból kifolyó folyadékot akarunk bevezetni, a süvegnek kifolyási nyílásán keresztül be­folyó folyadék az A hüvelyben addig fog felszállani, míg a folyadék a K záró részt teljesen körűi nem veszi; mivel azonban ezen esetben, mint említettük, az R rúgó feszültsége az ezen rugóra nehezedő záró résznek súlyát legyőzi, úgy ez utóbbi köz­vetlenül megemeltetik és az a nyílás elzára­tik. miáltal a folyadék be nem nyomúlhat. Magától értetődik, hogy a záró rész tetszőleges alakkal bírhat és hogy az bár­mely, a folyadéknak minőségét nem módo­sító anyagból készülhet, csak arra kell ügyelnünk, hogy a záró rész a készülék helyes működésére szükséges súllyal bírjon és hogy elég erős és hosszú R rúgó elren­dezését tegye lehetővé. Megjegyzendő még, hogy a készüléknek -egész hosszában való átfúrása által történ­hető bármely csalás elkerülése czéljából a d védő korongot igen kemény fémből állítjuk elő, de lehet azt edzett aczéllemezzel is befödni. Ezen készüléknek gömbökön, korsókon, hordókon stb. való alkalmazásánál ezen tar­tályok ürege, melyben a készüléket elhelyez­zük, rendesen oly nagy, hogy az A hüvely fölső b részének kibővítése fölöslegessé válik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági zár, palaczkok vagy más tartályok számára, az illetéktelen után­töltés megakadályozására, jellemezve egy dugasz gyanánt alkalmazott A fémhüvely a nyílását záró ill. nyitó Ií záró rész által, melyet egy R rúgó befolyásol, melynek feszültségét akként szabályoz­zuk, hogy az nagyobb legyen mint a folyadékkal teljesen körülvett záró rész­nek súlya, de kisebb a csak részben a folyadékba merülő záró rész sú­lyánál. 2 Az 1. alatt jellemzett biztonsági zárnak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy A fémhüvely által, mely fölső részén a folyadéknak az itt elrendezett d védő i lemezen való könnyebb átjárása czéljá­ból a b bővítéssel bír, továbbá egy Ii záró rész által, mely az említett védő lemez alatt elrendezett e karimában és oldalas f vezető peczek által vezettetik és végül egy ezen záró rész belsejében elrendezett R spirális rúgó által, melynek feszültsége a rugóvégeknek fölfekvési pontjául szolgáló r ill. r1 csavarok által ismert módon szabályozható, (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY TXRSASAG NYOMMJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents