8018. lajstromszámú szabadalom • Levélcsiptető

— 2 -lyukon és az L1 fűlnek megfelelő lyukán át ismét kijut, mi által egyrészt az összes részek együtt tartatnak, másrészt pedig for­gási tengely képeztetik a esiptető mozgó részei számára. A csiptetőnek két részét erős bádogból való kisajtolás útján állítjuk elő. Az V. ábra a fölső részt képező lemez­nek előállítására szolgáló bádoglemeznek alaprajza; ezen lemez oly alakkal bír, hogy a bádogból való kivágásnál körvonalai csak­nem összeesnek, úgy hogy az anyagveszte­ség nagyon csekély. A kivágott lemeznek sajtolás útján adjuk meg a kívánt domború alakot. A VI. ábra az alsó résznek hasonló mó­don való előállítását mutatja be. A kivágott lemezeknek körvonalai összeesnek, úgy hogy az anyagveszteség szintén minimális. A föntebbiekbe.n leírt levélcsiptetőnek elő­nyei az eddig ismert szerkezetekkel szem­ben az előállításnak eddig el nem ért egy­szerűsítésében állanak. A leírt szerkezet által azt érjük el, hogy a csíptetőt lehetőleg kevés alkatrészből tartós és czélszerű alak­ban vagyunk képesek előállítani. Csukló­részeknek és egyéb szerkezeteknek for­rasztása és szögecselése el van kerülve és különösen az alsó részen mindazon alkat­részek már alkalmazva vannak, melyek külömben külön anyagot és külön munkát igényeltek. SZABADALMI IGÉNY. Levélcsiptető, mely áll egy fölső részből (II és IIb ábrák) és egy alsó lemezből (IIIa és IIIb ábrák), melyek L, L1 és Z>, D1 csuklórészekkel együtt, mely utób­biak között egy F spirális rúgó van ágyazva, egyetlenegy bádogdarabból van­nak készítve, úgy hogy sem ezen csukló­részeket, sem a G rúgóházat, sem egyéb alkatrészeket nem kell külön rászöge­cselnünk és úgy a íolső, mint az alsó lemeznél minden egyes résznek körvo­nalai akként illeszkednek a legközelebbi résznek alakjához, hogy a bádogból való kivágásnál csak minimális anyagveszte­ség származik. (2 rajzlap melléklettel.) t'ailas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents