8012. lajstromszámú szabadalom • Szelep

A szelep zárását és nyitását még úg}7 is végezhetjük, hogy az F szelepet nem hosszirányban toljuk ki és húzzuk össze, hanem azáltal is, hogy azt elcsavarjuk (3. ábra), miáltal az F szelep az 0 szelep­fészekről eltávozva a P kifolyó nyílást föl­szabadítja, Ezen gyakorlati alaknál a G rúd alsó vége G1 négyszög keresztmetszetű és a szelepbe ágyazott c kemény anyagba be van illesztve. Azon elv alapján, hogy a szelep főbb al­katrészeit a folyadéktól elválasztjuk, még több változatot is állíthatunk elő. A 3 bis ábra ezen változatok egyikét tünteti föl. A B csavar föl- és lemozgásában egy S rugalmas pajzsot visz magával, mely a sze­lepet képezi, és mely az ü kalap által hely­zetében meg van erősítve. Az S pajzsban egy s tekercs rúgó van beágyazva, mely az S szelepnek a hirtelen zárás megakadályozása czéljából a kellő ellenállási képességet megadja. A 4. ábra egy nyomás szabályozót ábrá­zol. A T gömb, melynek átmérője kisebb, mint a D tér (1. ábra), nyitott csapnál a folyadék mozgását igyekszik követni, ezen igyekezetében a J rúgó tartja vissza. A folyadék a J rúgó menetei között ha­lad keresztül. A vezetékben keletkezett túl­nyomás a rúgót összenyomja és így a folya­dék kiömlését csökkenti, illetőleg szabályozza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szelep, melynél a szelepet mozgató alkat­részek a folyadéktól el vannak különítve és melyet bármely irányban lehet nyitni vagy zárni, jellemezve a G rúd által, burkolva az F rugalmas szeleppel, me­lyet a G rúd alsó végének az F sze­lephez való erősítése folytán nyitás és zárás czéljából mozgathatunk. 2. Az 1, igénypontban föntartott szelep mozgató készüléke, jellemezve a H fo­gantyúra erősített I központon kívüli csap által, kapcsolatban a G rúddal, úgy hogy a nyitás vagy zárás a H fo­gantyúra bármely irányban való forga­tása által történik, a midőn az elzárás az M rúgó nyomása által lassíttatik. 3. Az 1. igénypontban föntartott szelep egy gyakorlati alakja, melynél a G rúd helyett egy V csavar, vagy egyéb föl-és lemozgató szerkezet van alkalmazva, kapcsolatba egy a szelepet képező £> rugalmas pajzzsal, mely egy tekercs­rúgóval van ellátva, 4. Az 1. igénypontban föntartott szelep nyomást szabályozó készüléke, jelle­mezve a T gömb által, mely a folyadék nyomása következtében a J rúgót össze­nyomja, és így a rúgó menetei közt ki­áramló folyadék kiömlő nyílását szabá­lyozza. (1 rajzlap melléklettel.) I'allfis észvénytársáéiig nyomdája Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents