7957. lajstromszámú szabadalom • Kerékpárlámpa
- 2 — Azáltal, hogy a lámpa égetőjének bélhű- j velye, és nem maga a bél van a h hüvely- j ben. kiszivárgó olaj nem juthat a lámpa belsejébe, a hol az a tükröt elhomályosítaná, hanem h hüvely és a bélhűvely között az olaj ismét kivezettetik a lámpából, minthogy úgy a bélhűvely, valamint a h hüvely belső fölületein kidolgozva nincsenek és lapjaik egyenetlenségei következtében elegendő súrlódást nyújtanak az i égető tartására, míg másrészt érdességíik között elegendő teret szolgáltatnak a csekély mennyiségű kiszivárgó olaj kihatolására. j Végül még megjegyzendő, hogy az e olajtartálynak a lámpával való sajátszerű összeköttetése következtében ki van zárva a tartály átmelegedése es ezzel együtt az olaj elpárolgása is. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kerékpárlámpa, jellemezve egy szabadon álló hajtalékalakú a tükör által, melynek gyúpontjában b láng van elrendezve, melyen e olajtartály i égetővel együtt könnyen levehetően (pl. g szögeecsel bíró f rúgó által van megerősítve, úgy, hogy vagy csak az olajtartót magát, vagy pedig az égetővel együtt levehetjük, és mely lámpánál a könnyebb tisztogatás czéljából, a kémény o födője levehető. 2. Az 1. igénypontban jellemzett lámpánál az olajtartó oly alkalmazása, hogy az a hajtalékalakú tükörtől szabadon és csak egy kis hüvely által van abba vezetve, míg az olajtartályt egy alkalmas, könynyen megoldható összeköttetés tartja ezen helyzetben. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája l.udapesteft