7848. lajstromszámú szabadalom • Újítások tojások tározására és eltartására szolgáló ládákon
említve volt, valamivel keskenyebbek és úgy vannak behelyezve, hogy a szabadon álló szélük és a láda oldala között fölválaltva rés marad, úgy hogy a ládán átvonuló levegő kénytelen a láda egyik oldalától a másik felé zeg-zug alakú utat megtenni és ezáltal lehetővé tenni, hogy az egész tojásmennyiség folytou friss levegővel érintkezvén, frissen marad. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tojások tarozására és eltartására szolgáló láda, melyben K lyukakkal ellátott B deszkák úgy vannak elhelyezve, hogy a tojások álló helyzetben rakhatók bele és melyek a láda végein elhelyezett D oldalvezeték alkalmas eresztékeibe tolhatók be. 2. Tojások tározására és eltartására szolgáló ládák, melyekben a ládánál keskenyebb méretű B deszkák K lyukakkal olykép vannak ellátva, hogy a tojásokat álló helyzetben tartjuk és melyek a láda végén a D oldalvezeték megfelelő eresztékeibe olykép tolatnak be. hogy szabad végük és a láda mellső, illetve hátsó oldala között az egymásra következő rétegekben váltakozva képeznek üres helyeket, réseket, még pedig azon czélból, hogy az átvonuló levegőt kényszerítsék a zeg-zug út megtevésére. 3. Tojások tározására és eltartására szolgáló láda, melyeknek végein levő I) oldalvezetékbe B deszkák tolatnak és a tojások elhelyezésére szolgáló /nyukakkal vannak ellátva, melyek olykép furatnak, hogy a tojások a különböző rétegekbe váltakozva állanak egymás fölött. (1 rajzlap molléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten