7826. lajstromszámú szabadalom • Berendezés párhuzamosan kapcsolt mótorokkal bíró villamos erőátviteli telepek, különösen fölső vezetékű villamos vasútak üzeme által előidézett telefonzavaroknak elkerülésére
Mivel tehát ezen lokális áramok nem jutnak vissza az üzemállomásba, úgy azokat az utóbbiban elrendezett fojtótekercsek által meg nem semmisíthetjük. Innét van az, hogy ezen elrendezésnek eredménye csak nagyon hiányos lehetett és hogy az különösen hosszabb vonalaknál és számos motoroknál (motorkocsiknál) be nem válhatott. A jelen találmány lényege már most abban áll, hogy az összes párhuzamos elágazásokba, tehát közvetlenül minden mótor elé, illetve minden egyes motorkocsiba kapcsolunk be fojtótekercseket. Ezen tekercseket a mótor előtt kapcsoljuk be az áramvezetékbe, úgy hogy ekként minden egyes fogyasztótelepnek, illetve motorkocsinak váltakozó áramait elfojthassuk. így tehát a pályán lévő motorok között váltakozó irányú, kompenzáló áramok sem keletkezhetnek, miáltal az egész pálya egyes szakaszaiban is zavarmentessé lesz. Az indukcziótekercseknek méretei a tekerületek száma stb. minden egyes esetben könnyen megállapítható. Az ez irányban tett kísérletek kimutatták, hogy a fojtótekercseknek megfelelő számú Ampére-tekerületeinél és megosztott vasmagok alkalmazásánál a zavarok csaknem tökéletesen kiküszöbölhetők. Ha valamely fogyasztó állomáson, pl. motorkocsiban több mótor van, akkor természetesen ezen fogyasztó állomás, illetve kocsi összes motorai számára elegendő egy közös fojtótekercset alkalmazni, mivel a fönti észrevételek szerint a munkavezetékbe zavaró váltakozó áramok be nem juthatnak. Ezen, valamennyi fogyasztási ponton alkalmazott fojtótekercsek által magától az áramfejlesztő géptől előidézett váltakozó irányú áramimpulzusok is elfojthatok. Ha azonban nem az összes áranivezetékek mennek át fojtótekercseken és ha a vezeték tetemes kapaczitással bír, úgy az ily zavarok elkerülésére közvetlenül az áramfejlesztő gépek előtt is kell ilyen fojtótekercseket bekapcsolnunk. SZABADALMI IGÉNY. Párhuzamosan kapcsolt motorokkal és fölső vezetékekkel bíró villamos erőátviteli telepeknél, különösen villamos vasútaknái föllépő telefonzavaroknak elkerülésére szolgáló berendezés, jellemezve azáltal, hogy minden fogyasztási ponton, illetve motorkocsin megfelelő fojtótekercset rendezünk el, miáltal zavaróan ható váltakozó áramoknak a vezetékben való létrejöttét meggátoljuk. Pallas rész vén 1 tarsaság nyomdája Budapesten