7509. lajstromszámú szabadalom • Elektrómos fűtőkészülék
Az y kontaktuslemez mellett egy rúgós u kapcsolókar forgatható a v sarokkapcsoló körül, úgy hogy a v x sarokkapcsolók áramköre tetszés szerint zárható vagy nyitható. A 2. ábrán egy fútőcső van ábrázolva, melynek berendezése teljesen analóg. A 3. ábra egy fűtőcsövet mutat, mely a belső, a b ellenállásokkal fölszerelt a csőből és a külső c védőköpenyből áll. A védőköpeny az x sarokkapoccsal és az y kontaktuslemezzel van fölszerelve, melyeken az x1 yx kontaktusrúgók vannak alkalmazva. Ezek két egymással szemben fekvő ponton fekszenek az ellenállásra, úgy hogy az áram a mint az u kapcsolókar a v lemezre fekszik, a fútőcső egyik végétől a másikig az ellenállásokon megy át. A áramátmenetnél a cső belsejében levő levegő lényegesen fölmelegszik, úgy hogy a levegő fölül kiáramolhat, alul pedig mindig friss levegővel pótolható. Eme cső egy tetszőleges aspiratorral vagy exhaustorral kapcsolható és ekkor folytonos üzemű szárítókészűlék gyanánt szerepelhet. A 4. ábra egészen hasonló berendezést tüntet föl, de ez tölcsér alakjában van kiképezve és az átfolyó folyadék melegítésére szolgál. A tulajdonképeni a tölcsér kerületén a spirális alakban föltekert b ellenállás van alkalmazva, melynek végeihez az x2 és z2 sarokszorítókhoz kapcsolt xx és z1 rúgók vannak megerősítve. A tulajdonképeni tölcsért egy c védőköpeny fogja körül, melyre a két 3 x2 és za sarokkapocs van megerősítve. A tölcsér különösen chemiai czélokra alkalmas, ha a folyadékot bizonyos hőfok mellett kell az egyik edényből a másikba tölteni. Az 5. és 6. ábrán egy chemiai czélokra szolgáló elpárologtató csésze van föltüntetve. Ez ismert alakú porczelláncsésze, melynek külső a felületén b nemes fémcsíkok vannak, úgy hogy az áram az ellenállás egyes részein egymásután folyjon át. Eme berendezésnél módunkban van ama hőfokot, melyet üzemközben túllépnünk nem szabad, teljes pontossággal meghatározni. Lehetne pl. egy automatát alkalmazni, mely az áramot bizonyos hőfoknál megszakítja és egy más alacsonyabb hőfoknál ismét zárja. A 7. és 8. ábrán egy készülék van föltüntetve, mely — ha azt egy valamely folyadékba mártjuk — a folyadék hőfokát kellő mértékben emeli. Az áram az i vezetődróton a b ellenállásba jut és a másik i1 dróton az áramforrás másik sarkához megy vissza. A 9. ábra hasonló készüléket ábrázol, melynél a b b1 ellenálláscsíkok az üreges test belső fölületén vannak alkalmazva, az ellenállások maguk párhuzamosan vannak kapcsolva. Eme szerkezetet is a folyadékba mártjuk, esetleg a még más úton is melegíthető folyadék fölkeverésére is használhatjuk. A 10. és 11. ábrán egy vasaló van bemutatva, melynél az elektromos energiát a fémcsíkokban alakítjuk hőenergiává. A g alaplemezen zománcz- vagy porczellán-réteg van, melyen a nemesfémcsíkokat kerámiái nemesfémdíszítések módjára létesítettük. Az árambevezetés a vasalóba szigetelten elhelyezett f szögek segélyével történik. A szögletalakban meghajlított g alaplemezen a vasaló h palástja és k fogantyúja az i szögek segélyével van megerősítve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos fűtőkészülék, jellemezve vékony kerámiái nemesfémdíszítések módjára szigetelő rétegen előállított nemesfémrétegek által, melyek rúgós kontaktus-kapcsolatok, sarokszorítók, stb. segélyével egy elektromos áramkörbe kapcsolhatók, hogy a nemesfémréteg tartója az áram átfolyásánál keletkező összes hőmennyiséget magába vegye és a környező közegnek leadja. 2. Mint az 1. alatt védett fűtőkészülék egy kiviteli módozata egy belső, zoinánczréteggel ellátott a cső, a melyen a b nemes-fémréteg a zománczon van elhelyezve és az egész c védőréteggel körülfogva. 3. Mint az 1. alatt védett készülék egy kiviteli módozata egy tölcsér, mely belül