7250. lajstromszámú szabadalom • Zárcsapóval és gázelzáró lemezzel ellátott zároló biztosító hengerzávárzatos fegyverekhez
— 2 ne forduljon. Ezt az által érjük el, hogy a zárócsapó a biztosítót a zároló hátsó végével olykép kapcsolja össze, hogy ezen két alkatrész elforgása csak az esetben lehetséges, ha a zárcsapó kikapcsoltatik, a záródugattyunak a fegyvertokban végállásáig való előretolása folytán a biztosító és zároló a zárcsapó kikapcsolódása következtében önműködve kicsatol tátik, a zároló pedig a biztosítótól függetlenül szabadon forgatható, illet, zárható. II. állás: A zárcsapó 900 alatt el van forgatva, és függélyesen áll a fegyver tenlyéliez, 1. és 2. ábra. Ezen állásába hozzuk a zárcsapót, ha a fegyver závárzatát szét akarjuk szedni, e végre az ütőrugót előbb feszíteni kell, és a zárcsapót a megfelelő állásba forgatni, miközben a zárcsapó olykép illeszkedik az ütő szöganya elé, hogy annak előre rúgódása, tehát az ütőrúgó megeresztése ki van zárva, ha már most a biztosító és zároló közt az I. alatt említett kapcsolatot megszüntetjük, akkor a biztosító a zárolóból minden nehézség nélkül kicsavarható, kivehető és további alkatrészeire szétbontható. A záródugattyú összeállításánál megfordított sorrendben járunk el, csakhogy ez esetben nem szükséges a biztosítót és zárolót külön összekötni, mert a kapcsolás csavarmenetszerű mozgás végén automatikusan azon pillanatban következik be. a melyben a biztosító mellső végén levő nyújtvány a zároló fogantyújának talpához illeszkedik és a biztosító továbbforgását megakadályozza. Itt megjegyezzük azt. hogy a csavarmenetes mozgás befejezésénél ezt nemcsak érzés, hanem hallás útján is észre lehet venni, a minthogy a biztosító és a zároló közti kapcsolást létesítő zárószög hangos, és sajátzserű csattanással csappan a zárolón levő nyugaszba. Ez a hang biztos jele annak, hogy a záródugattyú szabályszerűen van összeállítva. mivel most már a biztosítót a zárolón sem jobban előre, sem hátra nem lehet forgatni, de hogy visszaforgatni lehessen, előbb a biztosító és a zároló közt levő említett kapcsolást meg kell oldani, e berendezésnél tehát rögtön fölismerhető, vájjon az egyes alkatrészek közti kapcsolás szabványos módon fönnáll-e vigy sem. III. állás: A zárcsapó szabványos I. állásához képest í80°-kal van elfordítva és most már teljesen jobbfelé van állítva. Ezen állás, valamint ebből kifolyólag az egész závárzatszerkezetre az előbbihez képest gyakorolt hatás változatlan maradt és ismert, ezen állásnál úgy az ütőszög előre rúgódása van megakadályozva, valamint a záródugattyú a tokban való elforgása ellen is biztosítva, a nélkül, hogy az I. és II. állásoknál mutatkozott, többször említett kapcsolódás bekövetkeznék, sőt ez mindig csak az esetben fog bekövetkezni, ha a záródugattyút a tokból visszahúzzuk, tehát az I. és II állásra vonatkozó esetekben, melyeknél az a föladat, hogy a biztosító elfordulása megakadályoztassék és az elfordult biztosítóval előre tolandó záródugattyú által a fegyver agya meg ne rongáltassék. Az új szerkezetű biztosító összes alkatrészeinek alakja és alkalmazása az 1 —15. ábrában van föltűntetve. Az 1. ábra az A tokkal kapcsolatos záródugattyú balfelől tekintve. A 2. ábra ugyanez, függélyes hosszmetszetben. A 3. ábra a kihúzott B záródugattyú fölülről nézve, a 4. ábra ennek hátsó vége, a 7. ábra I—1 szerinti vízszintes metszetében. Az 5. ábra a 7. ábra II—111 szerinti metszete. A 6. ábra az 5. ábra III—III szerinti metszete elölről nézve. A 7. ábra a szerkezet hátsó nézete, a 8. ábra a szerkezet alulról nézve, a 9. ábra a zároló hátsó vége alulról illetve hátulról nézve. A 10 13. ábra az E biztosító alulról, fölülről, elülről és hátulról tekintve. A 14. ábra a I) ütőszög csavaranya a d feszítővel együtt, oldalról és fölülről nézve. A 15. ábra a H zárószög h1 rugójával együtt oldalról és elülről tekintve. Az 1. és 2. ábrában az említett zárcsapó II. állásában, tehát középállásában föltűn tetve, melyben az ütőszög előre rúgódását ugyan megakadályozza, de máskülönben a zárolónak a biztosítóra viszonyított elfordulását nem befolyásolja. Ha az előbb köriilforgatott záródugattyút ezen állásnál a tokban visszahúzzuk, az eddig szokásos berendezésnél a biztosítót a zárólóból akadály