7102. lajstromszámú szabadalom • Újítások önműködő lőfegyverek závárzatán
_ 2 — w" iitórúgó behatása alatt elég messzire csappanhat a vezeték hasítékában előre, úgy, hogy a gyúszög a töltőürben levő tölténybe behatolni és azt meggyújtani képes legyen. A gázak visszlökése az a csövet és az ezzel kapcsolt záróhengert azonnal visszafelé mozgatja, az utóbbit a g támaszték által visszatartja, a cső kikapcsoltatik és a c rúgó által előre mozgattatik. A kilőtt töltényhüvely az / zárófej l1 töltényvonója által, mely a töltény hátsó gyűrűs hornyába nyúlik. a szabadon fekvő f töltővályúban visszatartatik és a szokásos módon kilöketik. A kivájt ágyiiregben az i emeltyű és az o billentyű számára még egy harmadik p emeltyű van ágyalva. mely egy a közepén meghasíTott p1 támasztékkal a zároló útjában nyúl és az előre mozgatott zárolónak e1 orra mögé lép (3. ábra), hogy a zároló, ameddig a tölténye még elsütve nincs, az erősen megfeszített w3 ii tő rúgó által ismét vissza ne lökessék. A zároló előremozgása közben az r1 orr az ugyanakkor lenyomott pl támaszték lejtős íöliiletén siklik el és az ütőszög ni1 orra aji' támaszték hasításán keresztül siklik. Épp úgy megy a zároló visszafelé való mozgása közben annak e1 orra a g támaszték lejtős síkján hátrafelé. A kis [> emeltyű az o billentyű alatt fekszik és az ágyból kinyúló p'2 nyomógomb segélyével (2. ábra) nyomható, úgy, hogy a px támaszték az ex orrot szabadon bocsátja. és a zároló anélkül, hogy a lövést leadtuk volna, kissé visszaugrik. Ekkor a zárolót az e- bütyök segélyével egészen vissza lehet húzni, amikor is a nyugalomban maradó « csőből kikapcsolódik és a hátsó g támasztéktól megfogatik. Erre aztán a ki nem lőtt és a töltényvonó által az f töltővályúba visszahúzott töltényt ki lehet venni. A zároló visszaugrása következtében az ms rúgó feszültségét elveszti, minek következtében a fegyver a zároló e helyzetében az elsülés ellen biztosítva van. Ha ellenben a töltény az o billentyű meghúzása által elsüttetik, ez esetben a billentyű a p emeltyűt és annak ]>l támasztékát lefelé szorítja, mely utóbbi tehát a csővel együtt visszaterelt zároló pályájából eltávolíttatik. mert a robbantó-gázak visszalökése abban a pillanatban inegyen végbe, amikor a lenyomó újj a billentyűt még leszorítva tartja. Bizonyos viszonyban állanak egymáshoz a zároló k előtoló rúgój'a és az m3 ütőrúgó. A /• előretoló rúgó ugyanis az in3 iitórúgót a zároló előremozgásának még utolsó pillanatában is összenyomhatja, mely pillanatban az in3 iifőrúgó ellenhatása nagyobb, mint a k rúgó tolóereje, és csupán az eleven erő segítségül vételével küzdhető le. Ezért, a mint már említettük, másrészről a megfeszített m3 ütőrúgó a zárolót a feszítetten k előtolórúgó ellenében, ha a ji1 támaszték vissza van húzva, kissé visszaszoríthatja, hogy egy töltényt elsütés nélkül ismét kihúzni tehessen. Nem múlhatatlanul szükséges ugyan, hogy a feszített ütőrúgó erősebb legyen, mint a feszítetten előtolórúgó, mert a zároló anélkül, hogy előbb az ütősrúgó által vísszalöketett volna, kézzel is visszahúzható, amint a pí támasztékot a p- gombra gy akorolt nyomás következtében lenyomtuk. Viszont igen kívánatos, hogy a zároló k előtoiórúgója. valamint a esőnek c előtolórúgója lehetőleg gyöngék legyenek, hogy csak gyönge visszalökő-erővel bíró puskaportöltéseket és könnyű lövedéket tehessen használni, és ezért a k előtolórúgót nem fogjuk erősebbre készíteni, mint a hogy közte és az ütőrúgó között fönnálló viszony következtében mulhatlanul tennie keli. Ama czélból. hogy a csőnek előtolórúgóját lehetőleg gyöngére készíthessük és hogy csak gyönge visszalökő erővel biró puskaportöltéseket tehessen használni és tetszés szerinti könnyű lövedékkel lőni. a magukban véve ismeretes 1- szemölcsök oldalfölületei az l zárófejen nem axiálisan, egyenes vonalban mennek, hanem csavarvonalban, melynek emelkedése ugyanolyan nagyságú, de ellentétes irányú, mint az l:i horonyé, melybe a zárolónak egy es kiugrása nyúlik. Hasonló emelkedéssel mint az V1 szemölcsöké, bír az a1 belső toldatok vagy szemölcsök menete is a csőnek hátsó végében. Az /■’> csavarhorony a zárófejen, hátrafelé