7077. lajstromszámú szabadalom • Szívó és fúvó nyelvekkel fölszerelt harmónium
— 2 -úgy hogy a fúvók működésénél az A szekrényben légritkítás nem állhat he és így az •v1 zöngéket nem szívhatja, miáltal azok meg nem szólalnak. Ha a G kart térdünkkel fölnyomjak, akkor az F rúgó az A szekrényt önműködőleg ismét elzárja, miáltal a szívónyelvek ismét bekapcsoltalak. A túvóléggel működésbe hozott nyelvek gépezetének a (>.. 7. és S. ábrákban föltiintetett változata a következő: Ha a billentyűt a-nál lenyomjuk (7. ábra), akkor hátsó -l>--vége az abban megerősített in szöggel fölemeltetik, ezen szög az e rudacskát tölnyomja. miáltal a //-ben ágyazott/' emeltyű fölnyomatik és hátsó végével a nyelv \ i rúgó által csiilUV tartott szelepét azáltal [ nyitja, hogy a h kétkarú-emeltyűt lenyomja. Ha ezen szerkezetnél az s nyomóléggel működésbe hozott nyelveket ki akarjuk kapcsolni. akkor a H' fogantyút, mely a 7. ábrában kihúzott helyzetben van föltiintetve. benyomjuk, ezáltal a d keretet, mely a ír léez (7. és 8. ábra) és az erre erősített 2 fiilecske segélyével a H' fogantyú rúdján levő c szöghöz van kapcsolva, szintén hátra nyomjuk, a mennyiben a d keret a p szögek körül (6. ábra), melyek a V pofákban vannak megerősítve, forog, úgy hogy a 8. ábrában föltüntetett helyzetbe jut. A d keretnek az e rudacskákkal együtt, ezen helyzetbe való hozatala által, azoknak a billentyűk m szögeivel való kapcsolata, megszakíttatik, miáltal a billentyűk az i rúgó nyomásától fölmentetnek és csakis a szívó nyelveket hozzák működésbe. Hogy a d. keret eltolásánál szabaddá lett e rudacskák kiesését megakadályozzuk, azok fölső végére nemezből készült fejecskéket T alkalmazunk. Szabadalmi igények. 1. Harmónium. mely szívó és fűvónyelveket tartalmaz, úgy hogy a szívó és nyomó fúvók a billentyűk alatt vannak elhelyezve és közvetlenül lábbal hozatnak működésbe. 2. Az I. igénypontban föntartott harmónium szívó nyelveinek kikapcsolása, az által, hogy az A szívószekrényt a reá alkalmazott és egy a térddel mozgatható emeltyű által nyitható tolattyú segélyével kinyitjuk, továbbá a fúvó nyelvek kikapcsolása, vagy azáltal, hogy a fúvó légcsatorna Q szelepét kinyitjuk, vagy pedig azáltal, hogy a nyomó fúvót egy rögzíthető emeltyű segélyével leszorítjuk. 3. Az 1. igénypontban föntartott harmónium fúvó nyelveinek kikapcsolására és a billentyűk tehermentesítésére való gépezet jellemezve a forgó d keret által, melyben a T fejük áltol kieséstől ment e rudacskák mozgathatóin vannak ágyazva, úgy hogy a W fogantyú által ezen r, rudacskák az m billentyűszögektől kikapcsolhatok. miáltal a billentyűket az l rúgó nyomásától fölmentjük és egyidejűleg a két rendszert elkülönítjük, illetőleg a fúvónyelveket kikapcsoljuk. ti rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten