7022. lajstromszámú szabadalom • Diferencziális fölületű szelep vízmérő-kombinácziók számára
- 2 -kor föllépő nyomáskülönbözet zárt szelepnél csak a kisebb B B föliiletre hat, (mivel a szelep mögött uralkodó nyomás a gyűrüfölűlet mindkét oldalára lévén behatással, megsemmisül, míg nyitott szelepnél a nyomáskülönbözet a szelepnek teljes C C föliiletére hat. Ha tehát a vízfogyasztás időegységenként oly nagy, hogy az annak megfelelő nyomáskülömbözet a megterhelését a szelepnek zárt állásában túlhaladja, akkor a szelep kinyílik és mivel a nyomáskülönbözet ezen pillanattól fogva a nagyobb C C föliiletre, tehát gyarapodott erővel hat, úgy a szelep mindaddig fog előre tolatni, míg a reá ható erők egyensúlyba nem jöttek. Ez azonban csak akkor következik be, ha a szele]) a hengeres D vezetékből kijutva annyira megnyílt, hogy az ezen nagyobbított átfolyási keresztmetszetnek és az abból szükségképen következő csökkentett nyomáskiilönbözetnek szorzata éppen egyenlő az eredeti kisebb átfolyási keresztmetszetnek és az eredeti nyomáskülönbözetnek szorzatával. Ha pl. az eredeti nyomáskülönbözetnél a kisebb vízmérőn óránként a liter áramlik át. akkor a szele]) kinyílásával bekövetkező csökkentett nyomáskülönbözetnél már csak b liter folyik át a kisebb a—b liter pedig a nagyobb vízmérőn; a két szelepföliilet arányának alkalmas megválasztása által, tehát teljesen módunkban áll ezen a—b értéket oly magasra megszabni, hogy a szelep kinyílásánál a nagyobb vízmérő a beléáramló vízmennyiséget már pontosan jelezze. Szabadalmi igény: Differencziális fölületű szelep kapcsolatos vízmérők számára, jellemezve egy a B szelepfészken kívül ettől bizonyos távolságnyira elrendezett D vezeték által, melyben a szeleptest, miután fészkéből megemeltetett, kerületével rövid úton csekély határok között csúszik, oly czélból, hogy a szeleptestnek megemeitetése után a nyomáskiilönbözetet azonnal a nagyobb föliiletre működtessük és hogy a szelepnek így eszközölt ugrásszerű megnyitása által a vízmérőnek hibás jelzéseit elkerüljük. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.