6976. lajstromszámú szabadalom • Szénasajtó

Megjelent 1897. évi január hó 8-án. MAGY. SZABADALMI Kin. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 6976. szám. x/a. OSZTÁLY. Szénasajtó. JANITSCH JAKAB FÖLDBIRTOKOS FREIENBERGBEN CILLI MELLETT. Szabadalmaztatott 1896 junius hó 2-ától kezdve. A jelen találmány tárgya egy sajtó, mely arra szolgál, hogy igen csekély munkával képesek legyünk szénát hasábos testekké sajtolni. Ezen sajtót egy szekrény jellemzi, mely­nek födele levehető, míg annak mozgatható fenekét emelőszerkezetek segélyével és a szekrénybe rakott szénának összepréselése czéljából fölfelé lehet szorítani. A sajtoló szekrénynek fölső részében oldalt ajtók van­nak elrendezve, melyeket a szénának a kivánt alakba való sajtolása után kinyithatunk, mire azt drótokkal összekötözzük. A mellékelt rajznak 1. ábrájában ily szénasajtó függélyes metszetben, a 2. ábrá­ban oldalnézetben van föltüntetve. Az A faszekrény oszlopokkal és kereszt­fákkal van merevítve, míg annak fölső a sajtófödele az a1 kengyeleknek befektetése után könnyen eltávolítható. Az alsó b sajtoló­fenék a szekrényfalnak kétoldalt elrendezett «ra hasítékvezetékein átnyúló, keskenyebb lapjukra állított bl sínekre van erősítve. Úgy a rögzített fölső « födél, mint az alsó mozgatható b fenék is deszkákból van al­kotva, melyek között a kifelé bővülő JA ré­sek vannak, a mely rések az összesajtolt szénatömbök körülkötésére szolgáló sodrony­nak behúzására szolgálnak. Az A szekrénynek mindkét oldalán emelő­szerkezetek. a jelen esetben pl. a C talpas- és fogas-emelők vannak alkalmazva, melyeknek c fogazott rúdjai alul a c1 talpat és fölül a nem teljes c2 villát hordják. Az A szekrény legfelsőbb részében az oldalas A1 ajtókkal van ellátva. A b1 sinek mindegyikének két oldalán egy-egy bevágás van alkalmazva, melybe a sajtolás megkezdésekor a c1 talp belenyúl. A b1 b1 sinek mindkét végéhez továbbá a d kengyelek vannak csuklósan megerősítve, melyek a sajtolás folyamata közben az emelők c fogazott rúdjainak c* végeivel összeköttetésbe hozatnak. Az alsó b sajtoló fenéket a két oldalt elrendezett s az e1 görgőkön végigfutó e kötelekre füg­gesztett e2 ellensúlyok által tarthatjuk egyen­súlyban (2. ábra). A szénának berakása közben az alsó b fenék legmélyebb állásában van és a két emelőnek c1 talpain nyugszik; az A1 ajtók­egyike. valamint a fölső a födél nyitva van­nak. Ha a szekrényt a szénával megtöltöt­tük. bezárjuk az A1 ajtót, megerősítjük az a födelet és a talpas emelőknek rövidített forgattyúit egyenlő sebességgel forgatjuk. Ezt mindaddig folytatjuk, míg a c1 talpak legmagasabb állásukba nem jutottak és a b sajtoló-födél az /-el jelölt állásba nem

Next

/
Thumbnails
Contents