6969. lajstromszámú szabadalom • Eljárás önmagukat biztosító csavaranyák előállítására

Megjelent 1891. évi január hó 5-én. SZABADALMI LEÍRÁS 6969. szám. XX/1>. OSZTÁLY. Eljárás önmagukat biztosító csavaranyák előállítására. GARE TAMÁS GYÁROS STOCKPORTBAN. HARDEMAN TAMÁS SEPTIMUS GYÁROS MANCHESTERBEN. Szabadalmaztatott 1896 május hó 30-ától kezdve. Azon csavaranyákat, melyek önmaguk j megszorulnak, eddigelé úgy állították elő. hogy fémrudat tengelycsap körül csavartak, úgy hogy ezáltal üres henger keletkezett, melyet egyes részekre lehetett fölvagdalni, s melyek belül csavarmenetekkel lettek el­látva, kívül pedig megfelelően alakították. A fém csavarásánál kitűnt, hogy a rúd belső része az összenyomás által vastagabb lett és a külső része a kiterjedés követ­keztében, melynek ezen műveletnél aláve­tettük, megvékonyodott úgy, hogy az egyes menetek kívül egymástól elváltak, ezért aztán oly rudakat használtak, melyek olda­lai bizonyos szög alatt metszették egymást. A rudat azon oldalon, melynek a menet belső fölületét kellett képeznie és azon az oldalon, melynek a külső fölületet kellett képeznie, vastagabbra vették. Még eddigelé nem találtak szabályt arra, hogy különböző keresztmetszet-szakaszok­ban mennyire kelljen megvékonyítani, a rudat, úgy hogy a meneteknek sűrűn egy­más mellett való fekvése biztosítva legyen, sőt megfelelő belső vékonyodással bíró ru­dak használata mellett is a belső Össze­nyomás és a külső kiterjedésnek más kö­vetkezménye lett, mely ezen csavaranyák ; előállítása elé komoly akadályokat gördített. Bzen következmény abban állott, hogy a kiterjedés következtében a körülcsavart rúd külső fölülete homorúan görbült meg s a belső fölülete az összenyomás által domború lett, úgy liogy midőn a csavaranya külső részét alakítjuk, bizonyos fémrészeket el kell távolítanunk. hogy sima fölületet nyer­hessünk, továbbá a csavarmetszés előtt a belső fölületen át kell hogy fúrjuk, hogy pontos és folytonos hengerföliiietet nyerjünk, mint ez pontos csavarmenet előállításánál szükséges. Mindez azonban az anyagpazar­lás mellett oly sok munkát igényel, hogy a csavaranyák ily módon való előállítása igen költséges arra, hogy iparilag értéke­síthessük. .Jelen találmány czélja ezen ne­hézségeket javított keresztmetszetű fémrúd használata által kiküszöbölni, mint ezt vonat­kozással mellékelt rajzlapra a következők­ben irunk le. Az 1. ábra rúd keresztmetszete, melyet eddigelé használtak a körülcsavarásra. A 2. ábra hoszmetszete az ezen rúdból előállított csavarvonalú hengernek. A 3. ábra a rúd keresztmetszetnek jelen találmány szerinti meghatározású módját mutatja.

Next

/
Thumbnails
Contents