6964. lajstromszámú szabadalom • Újítás gőzsugárszivattyúkon (Injektorokon)

- 2 — okból czélszerüen kicserélhetően rendeztetik el, úgy hogy azt gyorsan és alig számba menő költségekkel lehet újjal pótolni. Ismeretes, hogy az injectornak fúvócsö­vein keresztülömlő és ezeket teljesen betöltő vízsugár szívóhatást gyakorol és hogy minden tisztán tápláló injectornak átöm­lesztő c terében a v átömlesztő szelepnek elzárása után vacuum uralkodik. Ezen körül­ményt a javított iujectoroknál arra használ­juk föl, hogy a már most képződött vízsugár­hoz újabb vízmennyiséget szállítsunk, melyet a gyűjtőcsőnek <> o o oldalnyílásain keresz­tül, valamint ezen fúvócső és nyugvócső közötti átmeneti pontokon vesz föl (1.. 2. és 3. ábrák). E végből a k tért alkalmazzuk, mely egy­részt a b víztérrel, másrészt a <• átömlesztő térrel áll összeköttetésben, a mely k tért azonban az utóbbi terek mindegyikétől esetleg el lehet zárni. A k tér az l csapó­szelep által mely helyett azonban egye­nesen emelkedő szelepet is alkalmazhatunk. — mindaddig el van zárva a c átömlesztő­tértől. míg a < -ben a nyomás nagyobb, mint a 4-ban. A k tért. mely az injectornak csap­házában elrendezett m csatorna által az injectornak b vízterével áll összeköttetésben a csapkúpnak a nyíl irányában való for­gatása által azonban a víztértől el lehet zárni, a nélkül, hogy ezáltal az utóbbit is el kellene zárni az injectornak fúvóesó­rendszerétöl. Az injector már most a következőképen működik: Az injectornak megindításánál az öm­lesztőtéren át a szabadba ömlő gőz eleinte zárva tartja az l csapot. Ha az injector megkezdte a táplálást, úgy a teljes vízsugár az ömlesztőtérben vacuumot létesít, mivel a o ömlesztő-szelep a légnek beáramlását meggátolja; ezáltal az l csapószelep kinyílik és a tápvíz az ömlesztő térbe áramolhat, a hol a vízsugár által tovaragadtatik és a kazánba szállíttatik. Ilyformán az injector­nak szállító képességét a mozdonyoknál szokásos gőzfeszesség mellett (10—13 atm.) 20°/0 -kal emeljük, a nélkül, hogy a gőz­fogyasztást is fokoznék. Ha az injectornak szállítási mennyiségét redukálni akarjuk, úgy az i csapkúpnak forgatása által először is a víznek m és &-n át a c térbe való be­ömlését zárjuk el és a csapkúpnak további forgatása által a víznek beáramlását az injectornak b vízterébe is csökkentjük. A víznek az átömlesztő térbe való áramlásá­nak tetszés szerinti szabályozhatósága az injector biztos hatása érdekében okvetlenül szükséges. Csakis ezen lehetőség kölcsönöz a talál­mánynak gyakorlati fontosságot, mivel ez által a táplálószerkezetnek megbízhatósága, a mi pedig a biztos üzemnek főkelléke bizto­sítva van. Ha pl. 1 csapószelep megakadna vagy tisztátalanságoknak (homok stb.) a szelep fészkei közé való berakodása folytán már nem zárna tömören, akkor az injector megindításának pillanatában a gőz az át­ömlesztőtérből visszaáradna a víztérbe és a tápvíznek beszívását lehetetlenné tenné. Ez által az injectort nem is lehetne táplá­lásra gerjeszteni, ha módunkban nem állana az i csapkúpnak forgatása által az ömlesztő teret a víztértől elzárni. A teljesség kedvéért még megjegyezzük, hogy föltéve, hogy az 1 csapószelep minden körülmény között tömören zár. a k tér köz­vetlenül is torkolhatna az injectornak víz­terébe (tehát a csap mögött) vagy az injec­torba vezető vízvezetékbe (tehát a csap előtt). Minthogy azonban az injector biztos működésének nemcsak kizárólag az / csapó­szelepnek tömören záró voltától szabad függ­nie. úgy a foganatosításnak ezen alakjai nem ajánlhatók. Az I csapószelepet egészen el is hagyhat­nék. Ekkor elegendő, ha a k teret az injec­tornak megindításánál az i csapkúp által elzárjuk a b víztértől, miáltal a gőznek ez utóbbiba való beáramlását szintén meg­akadályozzuk. Ezen elrendezés következ­tében azonban az injectornak kezelése körül­ményessé válnék, mivel minden megindítás után a csapot forgatni és az injector műkö­désének megindulása után azt ismét vissza­állítani kellene.

Next

/
Thumbnails
Contents