6960. lajstromszámú szabadalom • Borsajtó

Megjelent 1897. évi január hó 7-én. MAGY. gj| KIR. SZABADALMI JGB | HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 6960. szám. X/b. OSZTÁLY. Borsajtó. DÜMMERTH JÓZSEF ÉPÍTŐMESTER IHAROS-BERÉNYBEK (SOMOGYMEGYE). Szabadalmaztatott 1896 junius hó 6-ától kezdve. -Jelen találmány oly borsajtóra vonatko­zik, mely a kosártartó állványon vezetékben ide-oda csúsztatható, hogy a sajtolást munka gyorsítása czéljából két kosárban fölváltva végezhessük, t. i. míg az egyik kosárból a törkölyt kiszedjük s megtöltjük szőlővel, addig a másik kosárral a sajtolást végezzük, s megfordítva; továbbá melynek sajtósrófját szintén a munka gyorsítása czéljából. fogas­kerék-áttótelek által olykép mozgatjuk, hogy az a sajtolás alkalmával lefelé lassan, a Visszasrófolás alkalmával pedig gyorsan haladjon. A mellékelt rajzlapon ilyen borsajtó van ábrázolva. Az 1. ábra a borsajtó elölnézete, a 2. ábra az oldalnézete. A a kosártartó asztal, melyet alkalmas módon B állványra erősítünk és a szüksé­ges mustlevezető csatornákkal és lefolyó csővel látunk el. Az A asztal fölső széleire hosszirányban a a1 vezetősíneket srófolunk, melyeken a sajtó b b1 tartóira erősített és gördülő csigákkal ellátott c c1 vezetők ide­oda mozgathatók. A sajtó elmozdítása kézi forgattyúkkal hajtott e f hengerek ós m n zsinórok segélyével történik oly módon. f hogy ha a sajtót D1 kosár felé akarjuk húzni az /' hengert forgatjuk, mely a sajtó olda­lához kötött n zsinórt föltekeri, az e hen­gerre tekert zsinórt pedig lehengerli, ez által a sajtót D1 kosár felé húzza, Ha azután a, sajtót ismét D felé akarjuk húzni, az e hen­gert forgatjuk, mely a sajtó oldalához kö­tött m zsinórt föltekeri, az/'hengerre tekert zsinórt pedig lehengerli, azáltal a sajtót D kosár felé húzza. Míg az egyik D kosárban levő szőlőt sajtoljuk, addig a másik U1 kosárban már előzőleg kisajtolt törkölyt kiszedjük s meg­töltjük friss szőlővel, miután ez készen van, az E sajtoló lapot L) kosárból kiemeljük s a sajtót D1 kosár felé húzzuk és itt sajto­lunk ; ezalatt a I) kosárból kiszedjük a. tör­kölyt s szőlővel megtöltjük. így a sajtolást folytonosan végezhetjük fölváltva, egyszer a I) azután a D1 kosárral. E sajtósróf forgatását sajtolás alkalmá­val h kéziforgattyúval hajtott r s henger­kerékpár és t a kúpkerékpár által végezzük. Ezen kerékpárok áttevési viszonyai úgy vannak választva, hogy a sajtósróf sajtolás alatt lassan haladjon lefelé. Az F sróf föl­emelését h kéziforgattyú által forgatott x y

Next

/
Thumbnails
Contents