6900. lajstromszámú szabadalom • Kénsav töményítő berendezés

a folyamat kezdeténél és csak rövid ideig használtatik, hogy a savat közvetlenül a w edénybe vezessük, addig a míg tiszta átlátszó sav folyik a töményítő edényekből, a midőn az x csatornát eltávolítjuk és a savat mint leíratott, az s edénybe folyatjuk. Az ugyancsak pontozott vonallal rajzolt y csatorna arra szolgál, hogy az s edény túlfolyását megakadályozandó, a savat köz­vetlenül a ir tartályba vezethessük. Természetes, hogy az i és c edények száma és méretei az igényeknek megfele­lően és a berendezés nagyságához mérten változhatnak, sőt nagyobb berendezéseknél több tüzelő egymás mellett is alkalmazható. SzARADAI.MI IGÉNYEK. 1. Kénsav töményítő berendezés lényegében az által jellemezve, hogy egy tüzelő égés­terményeinek átvonulása által fűtött I/1 g1 csatornában lépcsőzetesen egymás mögé c saválló edények vannak fölállítva, melyek mindegyike, fölső szélén egy c1 kifolyócsőrrel van ellátva, mely a mé­lyebben fekvő szomszédos c edénybe helyezett és annak fenekéig érő kúp­alakú f cső fölső széle fölé nyúlik. 2. Az 1. igénypontban föntartott töményítő berendezésnél az egyes c edényeket külön-külön burkoló d fémedények. 3. Az 1. és 2. igénypontban föntartott tö­ményítő berendezés d fémedényeinek fenekénél alkalmazott d1 nyílások és a d edények mindkét oldalán, a g1 g1 csa­torna fenekén végig húzódó g g csator­nák, melyek a kemenczéből kivezetnek. 4. A 2. igénypontban föntartott fémedé­nyek d2 pereme, valamint a befalazott h h1 tartók, melyeken a d2 peremek nyugszanak. 5. Az 1. igénypontban föntartott töményítő berendezés hűtő készüléke, jellemezve a <72 qs hűtővíz be- és kifolyócsővel ellátott q tartány által, mely a t válaszfallal két részre van osztva, ezek közül a kisebb a t falra merőlegesen álló, nem egészen a fenékig érő válaszfalak által a u1 és u1 kamarákra van osztva, melyek közül a középső u1 a v kifolyócsővel van ellátva, míg a q tartánynak a t fal által elvá­lasztott nagyobb részében az s edény van elhelyezve, mely az oldalt alkal­mazott s1 s1 edényekkel közlekedik, mely utóbbiak fölső részükön az u, illetőleg u'1 kamarákba nyúló s3 s2 lefolyó csövek­kel vannak ellátva. fl rajzlap melléklettel.) I'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents