6782. lajstromszámú szabadalom • Kétütemű mótor különböző égő anyagok számára

csőrendszer, vagy egy turbina alakú r el­gázoló van elrendezve, mely az explózió folytán föl lesz melegítve. Ezen r elgázolón át lesznek a föl melegítésre és elgőzölgésre szánt égő anyagok vezetve. Hogy most az elgázoló hőmérsékletére és a keverék folya­matára tetszőleges befolyást gyakorolhas­sunk. a l> csatorna y szeleppel, d" cső pe­dig x szeleppel tetszőlegesen szűkíthető, úgy hogy a v szelepen és r elgázolón vagy sok vagy kevés levegő halad, úgy hogy a keverék vagy sok levegőt tartalmazva, hű­vösen, vagy pedig kevés levegőt tartal­mazva. igen melegen jut a hengerbe; hol utóbbi esetben az égetéshez szükséges levegő h csatornán át lesz vezetve. Lehetséges tehát az x és y szelep meg­felelő állása által a keveréket minden ne­vezet égő anyaghoz megfelelően venni, másrészt az elgázolót minden tetszőleges hőmérsékleten megtartani, minthogy — mint ismeretes — annál hidegebb gázzal dol­gozik. minél több levegőt vezetünk hozzá és annál forróbb lesz, minél kevesebb a hozzávezetett levegő. Ha a dugattyú belső holt állásából visz­szahalad. komprimálja az egyik vagy má­sik módon előállított gázkeveréket, mely azután a külső holt állás alkalmával s gyűj­tőn meggyúl, explodál és a dugattyút előre­hajtja, mire az égő gázok a r nyíláson át szabadba lépnek. Ha a d" csövet a tértől elzárjuk, az égő anyag mégis v szelepen át hozható a hen­gerbe. A c nyílás előbb nyílik, mint a b csatorna, amint az föntebb ki volt már fejtve. A gázok tehát c-n át egy pillanatig szaba­don expandálhatnak, ezen szabad expansió folytán túlexpandálás lép be és az égető térben levő gázok kisebb nyomással birnak. mint a légköri levegő, úgy hogy ezáltal a hengerben keletkezett vacuum az égő anya­got v szelepen át fölszívja. SZABADALMI IGÉNYPONTOK. 1. Kétütemü motor tetszőleges égő anya­gok részére — mint állati olajok, pe­tróleum. gáz, szénpor, — jellemezve egy­részt a' henger mellső részének z ége­tőtérrel és az égő anyag T tartályával, másrészt a d" cső, v szelep és r regene­rativelgázolónak, az a és d"-ben elren­dezett. a levegő mennyiségét befolyá­soló, tetszőlegesen állítható x és y el­zárókkal való kapcsolása által, minek következtében egyrészt a keverék el­helyezésére, elgázolására és elosztására, másrészt az elgázoló melegítőfokra ki­viilről befolyás gyakorolható 2. Az 1. alatt igényelt kétütemű, jellegezve azáltal, hogy a b csatorna elzárása után, az előrehaladó dugattyú által a henger mellső részében szívott levegő d" csö­vön v szelepen és r elgázolón át. tetsző­leges mennyiségben lesz az égető térbe szorítva. ;?. Az 1. alatt igényelt kétütemű mótor, jel­legezve azáltal, hogy a munkafolyamat által a d" cső kamara alakú bővítésében keletkezett légnyomás változása, az égő anyagokat T tartályból d" csőbe szívja és azokat v szelepen és r regeneratív elgázolón átvezeti. (1 rajzlap melléklettel.) l'&llas részvénytársaság nyomdája Budapestem.

Next

/
Thumbnails
Contents